Free Music!

Tovább nőnek a Pandora terhei

2013. január 22. - Pléh Dániel

Lényegében valamennyi, Pandora-val foglalkozó bejegyzésünkben megemlítettük a népszerű on-demand rádió üzleti modelljének legnagyobb problémáját: a túlzottan magas tartalomdíjakat! Azokat a a tartalomdíjakat, melyeket a DMC (Digital Millenium Copyright Act) határozott meg és amelyeket a kaliforniai rádió folyamatosan szeretne csökkenteni, a benne rejlő aránytalanságok és a nem is hagyományos rádiók nem is nagyon titkolt favorizálása miatt.  

Az amúgy sem egyszerű helyzet tovább bonyolódott azzal, hogy a SONY/ATV   2013 január 1-i hatállyal kivonta tartalmait a közös jogkezelés alól, ami a gyakorlatban előrevetítette azt, hogy velük külön kell megállapodni.

Sony-ATV-logo.png

2013, az új év beköszönte jó alkalmat  kínált erre, az újonnan létrejött szervezet pedig nem sokáig késlekedett, a meg nem erősített hírek szerint az első ”áldozat” pontosan a jogdíjakkal amúgy is küzdő népszerű on demand rádió, a Pandora. A SONY/ATV a megállapodás értelmében az eddigieknél 25%-al magasabb jogdíjat kap majd az on demand rádióban lejátszott tartalmai után. A megállapodás természetesen nem érinti a Soundexchange hatálya alatt az előadóknak és a kiadóknak fizetett díjakat, csak és kizárólag a szerzők számára fizetendő díjakat érinti.

A hírt egyik fél sem erősítette meg, ugyanakkor a SONY/ATV új elnöke, Martin Bandier boldogan nyilatkozta, hogy a tárgyalások végén minden eddiginél jobb feltételeket sikerült szerzőik számára kialkudniuk…

A rövid távon mindez valóban igaz, hosszú távon ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy hatalmas károkat okoz majd az új szervezet létrejötte és ténykedése. Egyrészt felerősíthető azokat a folyamatokat, melyek révék a jelenlegi jogkezelő szervezetek  erodálónak, vagy akár szét is eshetnek. Ami a tagok számára bizonyosan nem  lesz előnyös, de a szolgáltatók számára sem, hiszen sokkal több tárgyalást,megállapodást igényel majd a jogi rész rendezése. Abban, hogy mára a 15-20 millió zenei adatbázisok gyakorlatilag bármely szolgáltató számára elérhetőek, nagyon nagy szerepe van annak, hogy  kiadói oldalon létrejöttek azok az aggregátorok melyek a sok kis kiadó tartalmait egyesítették. Most a jogkezelői oldalon pontosan az ezzel ellentétes irányú folyamat zajlik, ami mint említettük rövid távon sikereket, plusz bevételeket hozhat, hosszú távon azonban biztosan káros és üzletileg is rosszabb, mint a korábban működött verzió…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr105024082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása