Free Music!

A koronavírus sem volt képes megtörni a tengerentúli zeneipart

2020. december 24. - Pléh Dániel

Ha majd az év végén visszatekintünk 2020-ra egészen biztosan nem a piaci események, akvizíciók, előfizetőszám változások lesznek majd azok, amiről emlékszünk erre az évre, hanem a koronavírus a zeneiparra gyakorolt hatása lesz majd a legfontosabb téma. Nem minden zeneipari szegmens részesült az „áldásból” egyforma mértékben. Az egyik legjobban sújtott szegmens a koncertek, fesztiválok voltak (?), hiszen minden ahol érdemi mennyiségű ember gyűlik, gyűlhet össze, tiltólistán van, érthető okból, nem tudni meddig. Maga az audio streaming ugyanakkor vegyes képet mutatott a leginkább  súlyos tavaszi hetekben, hónapokban.

us_mobile_apps.jpg

Pontosan ezért várta kiemelt figyelemmel a világ zeneipara és zeneiparral foglalkozó újságírók közössége az első olyan adatokat, amelyek a 2020-as év, immáron koronavírussal súlyosbított időszakára vonatkozó időszakára vonatkoztak. Különösen igaz ez a világ legjelentősebb, legfejlettebb zenei piacára, az Egyesült Államokéra!

Látván a koronavírus más szektorokra gyakorolt hatását, a legtöbb zeneipari elemző sem volt optimista, hiszen az iparágban vannak olyan fizikai szegmensek, amelyeket a lezárások komolyan és érdemben érintettek, illetve az audio streaming szolgáltatások is - európai adatok alapján- csak mértékkel voltak nyertesei a tavaszi borzalmaknak.

usa_2020h1_total_industry.jpgMindezt egy lapra téve kijelenthető, hogy a tengerentúli zeneipar elmúlt negyedévekben tapasztalt emelkedése immáron a múlté. Arra azonban a koronavírus sújtotta időkben is képes volt az USA zeneipara, hogy növekedjen!

A növekedés motorja természetesen továbbra is az audio streaming. A streaming szolgáltatások meglehetősen széles arzenálján belül az igazán domináns erőt a előfizetéses streaming szolgáltatások- Spotify, Apple Music stb.- jelentik.

usa_digitalsplit-2020h1.jpgA streaming bevételek növekedése még 2020-ban is két számjegyű volt ( 12%)  és az összes  streaming bevétel 80%-át adják. A többi streaming szegmens-  a prémium szolgáltatások ingyenesen elérhető része,  az on-demand rádiók- növekedése ugyanakkor szinte a földbe állt.

Sok más streaming szolgáltatási terület ( például az SVOD- Netflix és társai) illetve digitális szolgáltatással ellentétben ugyanakkor  az audio streaming 2020-as növekedése messze elmarad az előző évekétől. Azaz azt semmi esetre sem lehet mondani, hogy a koronavírus ne hagyott volna mély nyomokat a tengerentúli zeneiparon.

A streaming szolgáltatásokon felül ugyanis az össze zeneipari szegmens méretes zuhanást produkált.  A digitális letölések folytatva az elmúlt évek trendjét 20%-ot meghaladó mértékben csökkentek, a CD eladások a lezárások miatt ( is) minden eddiginél meredekebb csökkenést mutatva közel 50%-al csökkentek és alig 130 millió dollárnyi bevételt produkáltak.  

usa_trends_2020h1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr2916198286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása