A Tik-Tok egyszer már a bezárás közelébe került, fonák módon pont Donald Trmp első elnökségének a végső időszakában. A kínai céget égül az mentette meg, hogy új elnöke lett az Egyesült Államoknak Joe Biden személyében. Aki aztán elnöki ciklusának végére hogy-hogy, hogy nem oda jutott, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent a kínai közösségi szolgáltató, ezért vagy új tulajdonost kell találnia, vagy betiltják az Egyesült Államokban..

Ettől az elnöki székbe visszatérő Trump mentette meg a kínai céget, aki már előre jelezte és kérte a Biden kormányzatot, hogy éljen a jogával és adjon további 90 napot a cégnek arra, hogy rendezze a helyzetet.
Ez a már önmagában sem egyszerű helyzet bonyolódott azzal, hogy a kínai cég maga is lavírozni próbált a nagyon bonyolult helyzetben, és jobb tárgyalási pozíciót kialakítani magának. Ennek a vége az lett, hogy január 19-én a Tik-Tok eltűnt a tengerentúli alkalmazásboltokból és amerikaiak tízmilliói találták magukat Tik-Tok nélkül.
A helyzet a normalitás irányába terelődött, amikor előbb Trump elnök hosszabbította meg 90 nappal a megállapodásra és a helyzet rendezésére rendelkezésre álló időt, majd pedig kisvártatva a Tik-Tok vissza is került a tengerentúli App store-okba.
Ez még a télen volt,azóta Trump elnök egyszer már újabb 90 nappal meghosszabbította a határidőt, közben pedig kitört az Egyesült Államok és Kína közötti vámháború. Most már a második hosszabbítás lejáratának a küszöbéhez közeledünk. Trump elnök pedig magabiztos abban, hogy sikerül majd tető alá hozni a tranzakciót.
A Bloomberg tudosítása szerint ugyanaz a befektetői csoport lehet a befutó, amely áprilisban már egyszer közel jutott a Bytedance-el való megállapodáshoz, azaz az a befektetői csoport, amelyben az Oracle is szerepel.
A beszámolók szerint a megállapodás értelmében az új befektetői csoport 50%-os részesedést szerezne, Bytedance részesedése 20% alá csökkenne, míg a jelenlegi tengerentúli befektetők részesedése 30% körül alakulna.
A megállapodás tehát ( ha Xi elnök is ellenjegyzi) akár heteken belül létrejöhet, sok problémát és kérdést megoldva. Ugyanakkor sokat ki is nyit majd. Nagy kérdés, hogy milyen lesz ( lesz-e egyáltalán) együttműködés a Bytedance központ és az amerikai leányvállalat között? Ugyanazt a stratégiát követi-e majd az amerikai leány, mint a Tik-Tok a világ többi részén?