Free Music!

Mit jelenthet az Amazon lépése az Apple és a Google számára?

2011. április 16. - Pléh Dániel

 

Az Amazon lépése mindenkit meglepett, értelemszerűen talán legjobban a kiadókkal hosszú hónapok óta küzdő Apple-t és Google-t. A lépés egészen biztosan versenyelőnyt jelent az Amazon számára. Az ellenben összetettebb kérdés és bonyolultabb elemzés igényel, hogy mindez mit jelent rövid és középtávon a két vetélytárs számára, s nem utolsó sorban, mi az Amazon terve a jövőt illetően.
 
Az Apple számára mindenképpen elgondolkodtató, hogy az abszolút vezető zenei termékével, az iTunes 7 év alatt nem sikerült eljutnia oda, ahová az Amazon most gyakorlatilag kevesebb, mint egy év alatt eljutott. Ezzel persze hatalmas és megismételhetetlen lehetőséget hagytak ki, hiszen az iTunes hosszú éveken keresztül a megkerülhetetlen zenei alkalmazás volt, akár legális zeneletöltésről beszélünk, akár a saját zenei tartalmak rendszerezéséről. A másik probléma a branding, és az Apple hozzáállása a tartalom partnerekhez.  A totális zártság, a  saját szabályrendszer, az ahhoz való kötelező alkalmazkodás csupa olyan tényező, amely az amúgy a cég számára fontos tartalmi és szolgáltató partnereket eltávolítja a cégtől. Az a bizonyos sokat emlegetett érdekközösség az Apple és a kiadók, előadók vagy éppen a szolgáltatók (alkalmazásfejlesztők) között sosem alakult, alakulhatott ki.
 
A Google legnagyobb baja és ellensége saját maga. Egy cég, amely zseniálisan működő matematikai algoritmusokról híres, nehezen érthető, mit keres egy annyira kreatív területen, mint a zene. A Google- mint ahogy ez ki is derült- nem ért a tartalomtulajdonosok nyelvén. Nem látja át a tartalomipart mozgató erőket. Szeretne egy szolgáltatást, adott funkcionalitással, de azt, hogy ez mit is jelent a másik oldal számára, egyetlen egyszer sem gondolták át.
 
Az Amazon tehát ezt a helyzetet bonyolította még tovább, vagy, ha úgy vesszük, ezt felismerve lépte meg azt, hogy a kiadói engedélyek nélkül indította el a szolgáltatását. Maradva az indulásnál, az elmúlt egy évben kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan az Apple a Google törekvéseiről, azok előrehaladásáról írtunk. Sokat elmond az Amazon szervezettségéről, hogy gyakorlatilag ezzel árhuzamosan, teljesen titokban képes volt tető alá hozni a saját szolgáltatását!
 
Keveset írtunk róla, de az Amazon rendelkezik az összes olyan technológiai tudással, amely egy sikeres zene tárhely szolgáltatáshoz szükséges. Hozott már létre és üzemeltetett tárhely szolgáltatást, tudja hogyan kell szót érteni a tartalomtulajdonosokkal, hatalmas tapasztalata van web-áruházak üzemeltetésében, hihetetlen méretű ügyféladatbázissal rendelkezik.  
 
Reálisan gondolkodva tehát, ezen az üzleti terepen a legnagyobb esélyekkel az Amazon indul,s ezt az amúgy is meglevő helyzeti előnyt fejelték meg azzal, hogy hirtelen, a vetélytársaikat meglepve léptek be a piacra.
 
A meglepetésszerű piacra lépés minden tekintetben az Amazont favorizálja. A terület összetettségéből adódóan sem a Google, sem az Apple számára nem realitás a gyors piacra lépés, amolyan válaszlépésként. A tartalomtulajdonosokkal való tárgyalásokat elvileg felgyorsíthatná az Amazon lépése, a helyzet és a piaci viszonyok alapján azonban inkább ennek az ellenkezője valószínűsíthető.  A kiadók- bár ezt bevallani nem fogják- ugyanis kevés dolognak örülhetnek jobban, mint annak, hogy végre zenei területen valaki az Apple orrára koppintott, nagyon. Az Amazonnak köszönhetően a tárgyalási pozícióik az Apple-el szemben ez ügyben tovább erősödtek. Kis túlzással az Amazon elvégzi a kiadók számára ingyen piackutatási feladatokat.
 
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az Apple vagy a Google ne léphetne piacra. Sőt Számukra mindez most vélt igazán sűrgőssé, így elképzelhető, hogy az eredeti elképzeléseikhez képest kevesebbel is beérik annak érdekében, hogy az Amazon nyomába eredhessenek. A kompromisszumok ugyanakkor a szolgáltatás pozícióját gyengíthetik. S hogy ki nyeri meg ezt a hirtelen teljesen kaotikussá vált versenyt?  Jelen pillanatban megjósolhatatlan. Megjósolhatatlan, annak ellenére, hogy most, minden jel az Amazon sikerét és térnyerését jósolja. Az igazi és tartós sikerhez ugyanakkor az Amazon szolgáltatásának meg kell jelennie pl. az Apple platformjain is. Szolgáltatás marketingben, designban, funkcionalitásban az Apple verhetetlen, a ne legyenek kétségeink, a platformjára nem vagy roppant kemény feltételekkel fogja beengedni az Amazon szolgáltatást.
 
A mérkőzés tehát messze nem dőlt még el. Őszintén még azt se mernénk kijelenteni, hogy a szünetben az Amazon vezet. A Google helyzete ugyanakkor drámain bonyolultabb lett, mint pár hónappal ezelőtt volt…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr122806021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása