A Microsoft- Nokia megállapodás és akvizíció a tavalyi ősz és aztán idei tavasz egyik leg fontosabb, legnagyobb jelentőségű eseménye volt a számítástechnika és tartalomiparban. A megállapodás értelmében beolvad a világ legnagyobb szoftvervállalatába a finnek készülékgyártással foglalkozó üzletága. A tranzakció nyomán a Nokia, abban a formában, ahogy ismertük, megszűnik. A Microsoft veszi át a telefonok tervezésével, gyártásával, értékesítésével, marketingjével és támogatásával kapcsolatos összes feladatot. Az eddig kiadott modellek használhatják a finn gyártó nevét, a következő sorozatok azonban Microsoft Mobile néven futnak majd tovább.
A tranzakciónak természetesen komoly következményei lesznek, hiszen a megállapodás értelmében a Microsoft több tízezer Nokia alkalmazottat vett, a duplikált pozíciók miatt is kell azonban a Redmondi cégnek közel 18000 munkavállalót elbocsátania, melynek közel 2/3-ada a korábbi Nokia dolgozók közül kerül ki.
Az akvizíció természetesen érinti a Nokia zenei szolgáltatását is, hiszen jelen formájában az sok tekintetben a Microsoft zenei szolgáltatásának, az XBOX Music-nak a konkurenciája, integrációjuk pedig sokkal inkább lenne bonyolult, mint kifizetődő, a bezárás lenne a másik lehetőség, de a jelek szerint mind a Nokia, ind a Microsoft szakemberei úgy vélik, van olyan értékes a szolgáltatás, hogy önállóan is meg tudjon állni a lábán.
Ezt(is) mérlegelve született az a döntés, melynek értelmében a Nokia Mixradio önállóan, folytathatja pályafutását. Mindez elsősorban pénzügyi önállóságot jelent, azaz a szolgáltatásnak jövőbeni működéséhez (új) befektetőkre lesz szüksége. A stratégiai együttműködés ugyanakkor megmarad, ami egyben azt is jelenti, hogy a Windows Phone alapú telefonokon a jövőben is előretelepítve megtalálható lesz a Nokia Mixradio.
A különválás természetesen egyszerre lehetőség és hatalmas feladat, az immáron független Nokia Mixradio számára. Lehetőség hiszen egy Pandora-szerű, már most 31 országban elérhető szolgáltatás bizony nagyon komoly szereplő lehet a digitális zenei piacon, különösen Európában, ahol a Pandora és egyáltalán az adaptív online rádió szolgáltatások eleddig nem terjedtek még el.
Ahhoz ugyanakkor, hogy mindez sikerüljön hatalmas hegyet kell megmásznia az immáron független cégnek! Az első komoly feladat- a befektető megtalálása után persze- az üzleti modell testre szabása. Mostanáig ugyanis a Nokia Mixradio ingyenes és reklámmentes volt, hiszen ez volt az egyik eszköze ( elméletben) a Lumia telefonok értékesítésének. Mindössze tavaly január óta érhető el, 4 dolláros havidíj ellenében egy korlátlan dalátugrási lehetőséget, jobb hangminőséget valamint több eszközön való igénybevételi lehetőséget nyújtó prémium csomag. Ez a modell messze nem ismeretlen, a Pandora szinte szó szerint ezt alkalmazza.
A nagy különbség ugyanakkor az, hogy a Nokia zenei csapata jelenleg semmilyen sales csapattal nem rendelkezik, márpedig a Pandora bevételeinek túlnyomó részét a hirdetési bevétel adja.
Az üzleti modell után a második komoly feladat a minden platformon való megjelenés lesz. A Nokia Mixradio jelenleg sem Android, sem iOS alatt nem elérhető, nyilván enélkül a független működés nem lesz elképzelhető, még rövid távon sem.
A lehetőség tehát adott, más kérdés, mit tud majd mindebből megvalósítani, az immár független cég. A feladatuk messze nem egyszerű. A MySpace nagyon sok tekintetben hasonló helyzetben- erős márka, függetlenség, új befektetők keresése- súlyos és fájdalmas kudarcot vallott. A Nokia zenei szolgáltatása, 2009-ben az egyik legjobban várt zenei szolgáltatása volt, amely aztán brutális kudarcot vallott. A Nokia azóta, a kudarc legfontosabb okait azonosította és az újfajta koncepció révé eliminálta, azonban ennek ellenére azt gondoljuk, nem lesz egyszerű dolguk, betörni napjaink roppant komplikált digitális zenei piacára….