Free Music!

Alapjaiban módosítja koncertnézési szokásainkat a Snapchat

2017. szeptember 28. - Pléh Dániel

A Snapchatről eddig elsősorban, mint a jövőben a zenei tartalomfogyasztásunkat is alapjaiban megváltoztató  üzenetküldési piac egyik meghatározó szereplőjéről írtunk. A  kaliforniai cég pontosan ezen konvergencia jegyében egyre nagyobb hangsúlyt fektet  arra, hogy a tartalomszolgáltatók is meg tudjanak jelenni a platformon, ami így már messze nm csupán rövid életű üzentek küldésére alkalmas.

snapchat-crowd-surf.jpg

A Snapchat most egy újabb lépét tesz a tartalomipar felé, ráadásul olyat, ami a területet alapjaiban formálhatja át!  Ez a terület pedig nem más, mint a koncertek. Ez a terület amúgy is a zeneipar egyik legizgalmasabb területe, hiszen a  szorosan vett zenei tartalom értékesítésből származó bevételek csökkenése mellett/miatt a koncertek kezdenek szép lassan a legfontosabb bevételi forrássá válni.

Az élőzene eleddig a megváltozott zenei bevételek és bevételi struktúra között a biztos pontot jelentette a zenészek, zenekarok számára. A teljes zenére költött összegek 35%-át ugyanis élő koncertekre költötték a zenekedvelők. Ez feltételezhetően a jövőben sem fog csökkenni, az ugyanakkor, hogy milyen formában tesszük majd ezt, könnyen lehet, hogy igen.

A zeneipar következő növekedési területe: élő koncertközvetítések

Az elmúlt 1-2 év, illetve 2015 minden kétséget kizáróan a streaming illetve streaming jellegű szolgáltatásokról szól. Ugyanakkor egyre markánsabban kezdenek megjelenni a jövő domináns zeneipari termékei. A zenefelismerés felől induló Shazam, a messaging felől induló szolgáltatások vagy éppen az olyan közösségi szolgáltatások, mint Choosen ma még lehet, marginális szereplők, de 3-5 éven belül alapjaiban forgathatják majd fel a zeneipart.

 

A Snapchat (egyelőre) mindennek csak az élmény részbe kapcsolódna be új funkciójával, ami nem kevesebbet tesz, minthogy mesterséges intelligenciát alkalmazó algoritmusok segítségével az ugyanazon koncerten tartózkodók videóit egy helyre gyűjti. Mindez önmagában nem lenne világszenzáció, sőt mesterséges intelligencia sem feltétlenül lenne szükséges hozzá.  Ami a Snapchat Crowd Surf funkcióját valóban „game changer”-é teszi az az, hogy a felhasználói videókat az egyes a koncerten elhangzott számokhoz kapcsolja, és így lényegében egy interaktív, a  kamera szögeket változtató, de  folyamatos zenei élményt nyújtó közvetítést kreál belőle.

snapchat_concert.png

A  Snapchat célja elsősorban az, a Crowd Surf-el, hogy a 20126-ban piacra vitt és sokáig fantasztikusan sikeres Snapchat Stories egy újabb lépést tegyen és ismét versenyelőnybe kerüljön az Instagrammal szemben.  A meghiúsult Facebook- Snapchat akvizíció óta ugyanis mark Zuckerberg-ék nem tesznek mást, minthogy minden Snapchat funkciót a lehető leggyorsabban lemásolnak. Amennyiben pedig ezt is lemásolná a Facebook illetve az Instagram, az nem csupán a Snapchat-nek lenne rossz, hanem a facebook zenei terveit is alapjaiban befolyásolhatná, így mindez nem tűnik túlzottan valószínűnek. Az a kérdés ellenben nagyon is nyitva marad ezek után is ( sőt egyre aktuálisabb lesz) hogy a Snapchet  mit gondol majd saját zeneiparban betöltendő esetleges szerepéről?

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5712765156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása