Free Music!

A zeneipar következő növekedési területe: élő koncertközvetítések

2015. július 31. - Pléh Dániel

Az elmúlt 1-2 év, illetve 2015 minden kétséget kizáróan a streaming illetve streaming jellegű szolgáltatásokról szól. Ugyanakkor egyre markánsabban kezdenek megjelenni a jövő domináns zeneipari termékei. A zenefelismerés felől induló Shazam, a messaging felől induló szolgáltatások vagy éppen az olyan közösségi szolgáltatások, mint Choosen ma még lehet, marginális szereplők, de 3-5 éven belül alapjaiban forgathatják majd fel a zeneipart.

concertcrowd.jpg

Az élőzene eleddig a megváltozott zenei bevételek és bevételi struktúra között a biztos pontot jelentette a zenészek, zenekarok számára. A teljes zenére költött összegek 35%-át ugyanis élő koncertekre költötték a zenekedvelők. Ez feltételezhetően a jövőben sem fog csökkenni, az ugyanakkor, hogy milyen formában tesszük majd ezt, könnyen lehet, hogy igen.

Mindennek első jelét az idei nyári tengernetúli koncertszezon adta, amikor is a hetvenes évek alapzenekara ,a Greatful Dead Fare Thee Well tour névre hallgató turnéja során live streamet, azaz élő koncertközvetítéseket is kínált. Sőt a mintegy 8 dollárba kerülő csomag az élő közvetítésen felül augusztus 5-ig archív formában is megtekinthetővé tette a veteránok koncertjeit.

Az üzleti modell a jelek szerint működőképes, ugyanis a hírek szerint mintegy 175 ezren nézték meg eddig a koncerteket digitális formában, és ez a szám augusztus elejéig, az archív elérésnek köszönhetően egész biztosan még nőni is fog! A Greatful Dead persze nem tett mást, mint kihasználta hihetetlen ismertségét és azt,hogy rajongói az idősebb, tehetősebb, nagyon fizetőképes kereslettel rendelkező korosztályból kerülnek ki.

Abban már évek óta egyetért a zeneipar legtöbb szereplője, és szakértője, hogy az online, élő koncertközvetítések jelenthetik majd a zeneipar következő nagy ugrását. A fő gondot ugyanakkor a jogok illetve az előadók ellenállása jelenti. Jogi értelemben ugyanis az előadói jogokat tisztázni és rendezni kell, ami egy koncert esetében igen problémás lehet ( például ha vendég zenész is fellép vagy ha nem csak saját számokat adnak elő) A jogi problémákon felül persze legyűrendő, megoldandó az előadók ellenállása, akik számára az élőzene és a koncertek jelentenek pont egyfajta mentsvárat a CD eladásokból csökkenő bevételeik és az reméltnél alacsonyabb digitális bevételeikkel szemben.

Alapvetően ennek a két tényezőnek volt „köszönhető”, hogy az amúgy komoly szereplőket – Vevo, Yahoo, - felvonultató live streaming piac zenei koncerteket alapvetően csak eseti jelleggel, marketing együttműködések részeként közvetített.

livexlive.jpg

Ezt a piacot szeretné alapjaiban felrázni a májusban indult LiveXlive nevű szolgáltatás, amely nem kevesebbet szeretne, minthogy ugyanazt meghonosítsa a koncertek esetében, mint amit az ESPN, a sport, a CNN pedig a hírek esetében tett, azaz 24órás, folyamatos koncertélményt nyújtson. A tartalom a nagyobb fesztiváltól, a konkrét koncerteken át az on-demand jellegű tartalmakig terjed majd, és alapvetően az okos-telefonon való tartalomszolgáltatásra fókuszál majd, platformok tekintetében.

A szolgáltatás pontos üzleti modelljéről még ennél is kevesebbet tudni, John Petrocelli ( koncertipari veteránt amúgy) annyit árul csupán el, hogy a LiveXlive mind a jogkezelőkkel, mond az előadókkal, mind a kiadókkal és ügynökséggel, illetve technológiai szereplőkkel tárgyalásokat folytat.

A piac valóban hatalmas. Évente mintegy 3500 fesztivált és 40 000 koncertet rendeznek világszerte. Az, hogy ezt a piacot hány szereplő és milyen formában uralja majd, egyelőre még kérdéses. A világ koncertiparát jelenleg uraló óriások, mint az AEG vagy a Livenation ( amely nemrég társult be egy nagyon komoly előadói projektbe) előbb vagy utóbb minden bizonnyal erre a piacra is belépnek majd. A kérdés tehát inkább az, hogy a piacot független szereplők uralják majd, vagy maguk a koncertszervező cégek, ne adj isten az egyre inkább a videó felé is kacsingató streaming zenei szolgáltatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr247633634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása