A különböző zenei szolgáltatásokkal kapcsolatos piackutatások során az ügyfelek az előfizetéses modellekkel kapcsolatban rendre a hordozhatóság, a CD-re való kiírhatóság, valamint  a zenék előfizetés utáni tulajdonlása szerepelt a potenciális előfizetői kívánságlisták első helyein.  

Az előfizetéses modellek esetében üzleti alapnak tekintett DRM védelem természetesen ezt (sem) tette lehetővé, ugyanakkor maga a fogyasztói vágy, üzleti modellre gyakorolt hatása is kétségesnek tűnt.  

Mindezt, a legküzdhetetlennek vélt akadályt próbálja meg átugrani a napokban  nagy Britanniában elindult  Datz  Music Lounge szolgáltatás, amely havi 99 fontos díjért vehetnek igénybe a leglelkesebb zenerajongók, s amelyben a dalok MP3 formátumban tölthetőek le, és az előfizetés lejárta után is megtarthatóak a dalok.

1. Messze nem teljes a kínálat. Csak két major- az EMI és a Warner Music- valamint egy nagy független kiadó, a The Orchard tartalmai érhetőek el a szolgáltatásban.
2. A legfrissebb, legropogósabb slágerek csak majd késleltetve, az induláskor pedig egyáltalán nem lesznek elérhetőek.

Ugyanakkor a szolgáltatás zeneterjesztésben betöltött szerepéről maga a zenei szakma is rendkívül megosztott. Többek szerint a szolgáltatás a zenét rendkívül módon leértékeli, miközben tényé s való, a felhasználók számára sosem látott szsabadságot biztosít.   

Külön kell szót ejteni az árról: a 99 fontos éves díj alapjában véve nem drága, de olcsónak sem mondható, a katalógus méretével összevetve ugyanakkor egyértelműen drágának tűnik. És egy pillanatig se legyen kétségünk afelől, hogy ez az a felár, amit a tartalomtulajdonosok a teljes szabadságért cserébe kérnek az előfizetőktől.

A szolgáltatás üzenet is rossz, hiszen azt sugallja, mindenki töltsön le annyit, amennyit csak tud, amilyen hamar. A megoldás pedig biztosan nem  ez, hanem a különböző zenei csomagok értelmes egymásra építése, az alapvető elvártások támogatásával.