Free Music!

Gyülekeznek a vásárlók az EMI-ért

2010. április 08. - Pléh Dániel

A hajdan szebb napokat látott lemezkiadó, az EMI haláltusájának pontos kezdetéről megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a végzetes és visszafordíthatlan romlás Guy Hands hatalomra kerülésekor megkezdődött. Mások szerint a világgazdasági válság volt az, amely a lejtőn elindította lefelé a céget,s amely lejtőnek az alja egyre gyorsuló tempóban közeledik.

 
A közelmúltban nyilvánosságra került adatok és a  Citibank felé fennálló 90 napos fizetési határidő ismertté válása  után természetesen azonnal megindult a befektetők érdeklődése, az amúgy rendkívül értékes portfolióval rendelkező kiadó iránt. Az egyik jelentkező, a SONY BMG szétválása után, most már teljesen a SONY Corp. kezében levő SONY Music, melynek pénzügyi vezetője Kevin Kelleher, illetve az EMI, válságkezelésre kinevezett komoly médiatapasztalatokkal rendelkező vezérigazgató helyettese Charles Allen, a hírek szerint májusban kezdik majd meg az egyeztetéseket az esetleges felvásárlásról.
 
A SONY Music-n felül az EMI-al régóta kacérkodó Warner Music is érdeklődést mutat, igaz a válság áltál ugyancsak megtépázott kiadó egy kockázati befektetővel, a KKR-el együtt szeretné rátenni a kezét az EMI értékeire.  
 
A tárgyalásokat maga az EMI-t anno felvásárló, kockázati befektető cég, a Terra Firma kezdeményezte, ugyanakkor a legnagyobb hitelező, tulajdobképpen az EMI gyászos helyzetéért a nála levő monumentális kinnlevőségek miatt közvetve felelős Citibank is bele kíván szólni, a mindezt persze maga Guy Hands és cége nem nézi jó szemmel, s beperelte a Citibankot, hogy annak célja a minél magasabb ár kicsikarása, saját kockázatának csökkentése érdekében. Az első tárgyalási napot az ügyben szeptember végér írták ki. Az értékesítés addig persze nem várhat, így ez tulajdonképpen egy utólagos melléklet lesz, egy amúgy a zenéhez már csak nagyon kevés dologgal köthető, borzalmasan elsült pénzügyi befektetés végső megoldásban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr981897399

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A MÁSODIK kutyavásár | Újra ingyen repülőjegy új Malév-Citibank hitelkártyához 2010.05.02. 23:20:21

"Egyszer volt Budán kutyavásár." Tartja a mondás. Volt aki kihasználta, volt aki apró betűket keresett. Egy biztos, 2009-ben ingyen utazhatott sok ember, aki a Malév-Citibank hitelkártyát igényelt. Az ingyenes repjegy mítosza a fapados légitá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása