Egy év hosszú idő, s ezt az örökérvényű és unalomig ismert mondást Daniel Ek, a Sptoify vezetője az elmúlt egy évben több alkalommal is érezhette. Az Európában roppant mód sikeres svéd zenei startup ugyanis sehogysem tudott átkelni az Atlanti-Ócenánon és elkezdeni megmérettetni magát az „igazi zenei piacon” az Egyesült Államokban.
A kiadók az amerikai piaccal kapcsolatban már sokkal keményebb feltételeket szabtak, s így az Európában sikeresen alkalmazott tárgyalási stratégia és üzleti modell úgy tűnt nem lesz alkalmazható.

Aztán szinte varázsütésre január első napjaiban sikerült az első megállapodást tető alá hozni a SONY BMG-vel, s ahogyan az várható volt azt követően a kiadók álláspontja is lényegesen enyhült! Az új befektető megjelenése is egyrészt bizalmat sugall, másrészt azt, hogy a Spotify tarsolyában vannak még olyan elképzelések, melyek komoly fejtörést okozhatnak a nagy amerikai streaming illetve on demand rádió szolgáltatóknak.
Mindenfajta jövőbeni siker nulladik feltétel természetesen az amerikai piacra való belépés. Ennek elengedhetetlen feltételéhez került lényegesen közelebb a Spotify azzal, hogy a hírek szerint a legnagyobb makor kiadóval, a Universal-al is a megállapodás közvetlen közeléig jutottak a tárgyalásokkal.
A Spotify amerikai terjeszkedéséhez közel állók szerint amennyiben megszületik a megállapodás a Universal-al, úgy gyakorlatilag azonnal bejelenthető lesz az indulás is az óceán túlsó partján.