Free Music!

Van még mit fejleszteni az Amazon zenei tárhelyén...

2011. április 25. - Pléh Dániel

Azzal, hogy az Amazon meglepetésszerűen elindította zenei tárhely szolgáltatását természetesen még nem nyerte meg a háborút, maximum egy csatát. A háború folytatódik, egyrészt a vetélytársakkal szemben, másrészt pedig a kiadók sem valószínű, hogy belenyugszanak abba, hogy  az Amazon az ő kihagyásukkal indít el ilyen volumenű szolgáltatást.

 
Ez utóbbi front természetesen a piaci versenyt is befolyásolja, így hát nem meglepő, hogy ugyan meg nem állapodott a kiadókkal, de tájékoztatta azokat az Amazon az indulás előtt, illetve, az indulás óta eltelt idő eredményeiről is beszámoltak, egy újabb a kiadók részére küldött levélben.   
 
 
A levél- ami teljes terjedelmében itt olvasható- két, lényeges információt tartalmaz. Az egyik magáról a szolgáltatás funkcionalitásáról szóló, s amely egyre inkább érthetővé teszi- az elfogulatlan szereplők számára-, hogy az Amazon miért nem, s hogy az Apple miért fordult a kiadókhoz az előzetes egyezség megkötése érdekében. Eltérő megközelítést használ ugyanis a jelek szerint az Amazon és az Apple. Míg az előbbi valóban egy tárhely szolgáltatásként kezeli az Amazon Cloud Player és Amazon Cloud Drive szolgáltatásokat, amelyre a felhasználók saját zenéiket és feltölthetik illetve ott tárolhatják az Amazon Mp3–ban megvásárolt zenéiket és ezeket elérhetik és meghallgathatják több eszköz segítségével is, de csak saját maguk. Mások számára tehát  nem érhetőek el a feltöltött zenei tartalmak, azok nem megoszthatóak- még hallgatásra sem- így valóban egy személyes zenei tárról beszélhetünk, ellenben az Apple-el, ahol a megosztás és a közösségi funkciók is központi szerepet játszanának. Az Amazon maga sem titkolja, hogy a végcél számára is a zenei tartalmak megosztási lehetősége is, és azt sem, hogy ezt viszont már a kiadókkal együttműködésben kívánja megvalósítani.
 
A levélben közölt másik fontos információ magáról a szolgáltatás sikerességéről szól. Ugyan arra kínosan ügyelt az Amazon, hogy konkrét számadatokat ne fedjen fel, de a levélben úgy fogalmaztak, hogy a zene tárolási nehézségek eltávolítása radikálisan megnövelte az Amazon Mp3 forgalmát.
 
Összegezve tehát az leszűrhető, hogy a fogyasztók pozitívan fogadták a tárhelyszolgáltatást, illetve az is kezd egyértelművé válni, hogy az Amazon miért is merte mindezt a kiadók engedélye nélkül meglépni. S ezen a ponton érdemes visszacsatolni arra az elmélkedésünkre, ahol azt boncolgattuk, mit jelenthet az Apple és a Google számára az Amazon gyors piacra lépése? Az Apple illetve az Amazon szolgáltatása közötti funkcionális különbségek egyre plasztikusabb kirajzolódása után, hajlunk arra, hogy kijelentsük, az Apple az időbeli hátránya ellenére sincsen hátrányban. Nincsen, mert igazán ezeket a cloud alapú szolgáltatásokat a közösségi funkciók tudják majd az ég felé „kilőni”.Képzeljük csak el, hogy nem lesz szükségünk arra, hogy kedven zenéinkhez kapcsolódóan Youtube videólinkeket küldözgessünk, hanem szimplán, saját , bárki által elérhető zenei tárunkból tudjuk majd elküldeni a linket. Valami olyasmire várnak a zenekedvelők. Az Amazon megoldása félúton van efelé. Sajnos.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr892828240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása