Free Music!

Eljött az ideje az Apple saját lemezkiadójának?

2012. május 06. - Pléh Dániel

 Az Apple és a lemezkiadók viszonya évek, sőt lassan egy évtizede klasszikus se veled, se nélküled viszony. Steve Jobs számára a kiadók sokszor, sok tekintetben akadályok voltak zseniális ötleteinek megvalósításában. Nem egyszer kompromisszumokra kényszerült, ami a Jobs által legkevésbé kedvelt dolgok egyike volt.

 
Maguk a kiadók számára is Steve Jobs egy nehezen kezelhető partner volt, és a kiadók számára is roppant nehéz helyzet az, ahol a digitális bevételek hosszú éveken át gyakorlatilag egyetlen cégtől függtek.
 
 
Mindezen felül pedig ott van maga a kiadói ipar helyzete. Nem véletlen, hogy az Apple korábban, 2007-ben is fontolgatta, hogy kiadót alapító, a rapper Jay-z vezetésével és persze az sem véletlen, hogy Sean Parker, egyszer volt Napster vezér tavaly fontolgatta a Warner Music megvásárlását.
 
Miért lenne értelme az Apple számára, hogy saját kiadót alapítson? Két, fundamentális oka lehet: Az egyik pénzügyi. Az iTunes kapcsán havi közel 15 millió dollárt fizet a kiadóknak és ezen felül igen-igen jelentős minimumgaranciákat fizet az iCloud kapcsán. A tartalmak saját kontrollja esetében ez az összeg lényegesen alacsonyabb lenne és persze teljesen más formában jelenne meg.
 
Az Apple kiadója feltételezhetően leginkább az appstore fejlesztőkkel fennálló viszonyrendszerhez hasonló, végtelenül egyértelmű szabályokkal bíró rendszer lenne. Az előadók –közvetlenül- fizetnek az Apple-nek az iTunesban való megjelenésért, a bevételeken pedig a már megszokott 70/30 arányban osztoznak a felek. Tipikus win-win szituáció az előadók és az Apple számára is, Az előadók ugyanúgy, ugyanolyan hangsúllyal jelenhetnek meg a világ jelenleg legjelentősebb digitális platformján,mint eleddig, a bevételekből azonban közvetlenül részesedhetnek!
 
Nagyon szép, új világ lenne ez sok tekintetben, tény ugyanakkor, hogy mindezzel egyetemben az Apple teljes szolgáltatói dominanciáját is feltételezné. A Spotify erősödésével, illetve a felhő alapú szolgáltatások jelenlegi korlátozott népszerűségét látva napjainkban egy ilyen jellegű monopólium több kárt okozna, mint hasznot. Paradox módon tehát ugyan egy Apple kiadó az előadónak  nagyon jó t tenne, összességében a digitális zeneterjesztésnek azonban nem biztos...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr24481523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása