Free Music!

Minden negyedik iOS eszközön hallgattak U2-t januárban!

2015. február 27. - Pléh Dániel

Tavaly ősszel, amikor az Apple történetének egyik legfontosabb, legjobban várt eseményét tartotta meg. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Tim Cook és csapata egy új iPhone-t valamint egy sok tekintetben forradalminak szánt órát mutatott be.

apple-u2-tim-cook.jpg

Az esemény előtt spekuláltunk azon, mit is hozhat majd az, zenei téren, és szinte semmit nem találtunk el. Az esemény záróakkordjaként ugyanis meglepetésvendégként a U2 lépett a színpadra, hogy egy szám előadása után egy végtelenül átlátszó, egyezkedésnek látszó valami után beleegyezzen Tim Cook abba, hogy az együttes új albuma, a hivatalos megjelenés előtt elérhető legyen valamennyi iTunes accounttal rendelkező telefontulajdonos, Beats Music előfizető illetve iTunes Radio hallgató számára. Ez mintegy 500 millió potenciális albumtulajdonost jelenthet(ne)…

Akkor mi ezt a zeneipar és a felhasználók elleni egyik legjelentősebb merényleteként értékeltük mi és az egész zeneipari s, így a végén maga Bono is szabadkozott és elnézést kért.

u2_ios_kantar.jpg

Bő 5 hónappal az atomtámadás után a Kantar média felmérése alapján azt kell mondani, a U2 akciója sikeres volt és elérte célját. A Piackutató cég mintegy 100 fős mintája alapjánazt állapította meg, hogy a megkérdezettek közül minden negyedik legalább egy alkalommal hallgatott u2 dalt az iPhone-ján, ami több, mint kétszerese annak, amennyit az év vége legnagyobb sztárjának, Taylor Swiftnek a zenéit hallgatták az iPhone tulajdonosok, sőt éppen hogy csak kevesebb,mint a második-harmadik-negyedik helyet elfoglaló Taylor Swift- Katy Perry- Maroon 5 trió.

Természetesen az igazán pontos adatot az Apple tudná megmondani, a valós felhasználási adatok alapján, de a Kantar nevét ismerve, nagyon valószínű, hogy az éles, tényleges, nem kutatással készült adatok is valami nagyon hasonlót mutatnának.

A zeneipar számára az adatok pedig -sajnos- azt jelzik, hogy az agresszív tartalomelhelyezés, az olyan, zárt rendszerek esetében, mint az iPhone-iTunes ökoszisztéma bizony eredményesen tud működni. Ismerve a bevételeikkel egyre elégedeltenebb előadókat és menedzsereiket, illetve azt, hogy az Apple maga is a kiadói babérokra tör, várhatóan követői lesznek a U2-nak…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr647222769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása