Free Music!

Nagyban múlik a Homepod sikere az Apple Music-on

2017. június 18. - Pléh Dániel

Az Apple  már-már hagyományosnak mondható fejlesztői konferenciáján jelentette be 2 évvel ezelőtt az Apple Music indulását.  Az ügyesen menedzselt kiszivárogtatásoknak köszönhetően ez alkalommal igazán nagy  zenei bejelentésre nem számítottunk.

apple-homepod.jpg

Arról persze lehetne vitatkozni, hogy a Homepod bejelentése mennyire tekinthető fontos digitális zenéhez kapcsolódó bejelentésnek Ettől még tény, hogy az Apple bejelentette régóta pletykált,  Amazon Echo konkurensnek szánt megoldását.

A Homepod névre hallgató eszköz  pontosan ugyanazokkal a fő funkciókkal  rendelkezik, mint a piacon már jelenlevő Google vagy Amazon termékek, a hangminősége pedig állítólag osztályon felüli.

Maga a megközelítés ugyanakkor más, mint a Google vagy az Amazon esetében. Az utóbbi célja ugyanis egyértelműen az, hogy az Echo a lehető legszélesebb körben elterjedt legyen , ennek érdekében pedig az árazását is  alacsonyan tartotta az Amazon. Az Apple ezzel szemben  a Homepod-ot is egy ökoszisztémának tekinti, egy zárt ökoszisztémának,gyönyörű, mégis minimalista  dizájnal, és kétszer akkora árral, mint az Echo….

Nem tudja utolérni az Apple Music a Spotify-t

Ahhoz, hogy a Homepod valóban erős platform lehessen minden zártságával együtt , és ne okozzon  elháríthatatlan okot a zenekedvelőknek az, hogy csak Apple Music-kal működik, nyilván kell az, hogy az Apple Music önmagában is vezető streaming piaci szereplő legyen.

Ha azt vesszük, hogy alig 2 év alatt   tisztán második pozícióba küzdötte fel magát az Apple streaming szolgáltatása, akkor a cél még akár teljesülhet is.

ststista_applemusic.png

Az első helyezettet ugyanakkor nem tudja egyelőre  illetve továbbra  sem megközelíteni az Apple.  Spotify görcsösen ragaszkodik az első helyéhez, bármit tesz az Apple a svéd cég képes ugyanannyival növekedni. ( ami nyilván a nagyobb felhasználói tömeg miatt könnyebb is amúgy..)

Mindez ugyanakkor a Homepod ökoszisztéma  oldaláról nézve duplán rossz jel. Hiszen az Apple Music kizárólagosság miatt  minden Spotify előfizető kiesne a potenciális használók közül. Vagy a platform nem lehet zárt…

Ha magát a zenei szolgáltatást nézzük, ott is érezhető ez a fajta megközelítésbeli különbség. Amíg az Amazon  zenei szolgáltatását egy az egyben az Echo-ra is szabta, addig az Apple nem tett mást, mint hogy integrálta az Apple Music-ot a Homepod-be is.

A zárt platform megközelítés előrejelzi, hogy jó eséllyel más streaming szolgáltatások nem jelenhetnek majd meg  a Homepodon, azaz  egy  az Apple Music által dominált zenei platformmal ismerkedhetünk majd meg.

A Homepod tehát digitális zenei értelemben illetve a Home Automation értelemben is egy nagyon óvatos lépés. Nagy kérdés, hogy  a mér most is üzleti értelemben felnőtt korát élő digitális zenében, ez a lassú, óvatos megközelítés mire lesz elég….

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7212591127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása