Nagyjából egy héttel ezelőtt futótűzkánt járta körbe a nemzetközi és a magyar online sajtót is a hír, hogy a Tesla zenei szolgáltatás indításán gondolkozhat. Az, hogy mindez mennyire illik bele Elon Musk ambíciózus terveibe nem teljesen világos, de ettől még tény, hogy a nagy major kiadók is elismerték a tárgyalások tényét!
Nyomban felvetődik persze a kérdés, hogy a Tesla számára miért nem elegendő, hogyha integrálja a már most is piacon levő streming szolgáltatások valamelyikét? A Musk-tól abszolút nem váratlan váladsz erre úgy hangzik, hogy hosszú távon a Tesla szeretné az autón belül élményt teljes mértékben maga uralni és kontrollálni.
A kiadók természetesen üdvözlik az érdeklődést, hiszen számukra alapvetően két fontos cél létezik. Az egyik, a digitális zenét fogyasztók számának növelés, a másik pedig az olyan jellegű monopóliumok elkerülése mint amilyenné anno az iTunes vált. Amennyiben ezekben a Tesla tervei támogatni tudják őket, szívesen licenszelik zenéiket Elon Musk cégének, de alapvetően bárkinek.
Mi lehet akkor tehát a Tesla igazi célja? Az valóban, hogy a teljes autón belüli élményt is kontrollálja. Elon Muskék terve ugyanakkor jó eséllyel nem egy az Apple Music-hoz vagy a Spotiy-hoz hasonló streaming szolgáltatás., sokkal inkább egy a rádió és a streaming szolgáltatás előnyeit ötvöző, komplex in-car entertainment szolgáltatás.
A hagyományos rádiózás utolsó mentsvára Azt immáron évek óta tudjuk, hogy a jövőben autóink is a neten lógnak majd. Maga a technológiai megoldás egyelőre több lehetséges irányvonalat is magában foglal. Az egyik részeként az autók, egyfajta modemként saját maguk kapcsolódnak fel az internetre, és kezelőpultjuk egyben a fontosabb az utazást segítő, kényelmesebbé tevő felületté válik. A másik, elsősorban a már autós rendszereket is autóikba szerelő autógyártók által képviselt irányvonal pedig az okostelefonokat csatlakoztatja az autó rendszerekhez. Végül, de nem utolsó sorban az Apple, a maga szemtelen módján, saját maga szeretne egyfajta az autós-operációs rendszer szolgáltatóként belépni erre a piacra, az iOS in the Car segítségével. Naponta több órát az autóban töltünk, így az autó a médiafogyasztás szempontjából is meghatározó terület. Az autóban lezajló médiafogyasztás 84 százaléka továbbra is az AM/FM rádiók adják, messze-messze megelőzve az iPod-okat, mp3 lejátszókat vagy éppen az internet alapú rádiókat. Ez az, mai a jövőben gyökeresen változhat majd meg az intelligens autós irányító rendszerek elterjedésével. Ezek előretörése révén kezd majd el igazán változni az, ahogyan az audio tartalmakat az autóban fogyasztjuk, ami maga után vonja majd az online rádiók, illetve a streaming szolgáltatások előretörését. A folyamatot leginkább az vagy azok a gyártók és szolgáltatók kontrollálhatják majd, amelyek magukat az intelligens, a webre kapcsolódni tudó autó operációs rendszereket szállítják. A talán nem is olyan távoli jövőben pedig ezek a cégek uralhatják majd az autóban való entertainment szolgáltatások piacát is. |
Nem lesz azonban egyszerű dolga a Tesla-nak, hogyha valóban érdemi szereplő szeretne lenni ezen a piacon. Ahhoz ugyanis, hogy a már jelenlegi s valamelyik streaming szolgáltatást használó elhagyják jelenlegi szolgáltatásukat, csak azért, hogy esetleg meglevő Teslajukban más szolgáltatást hallgassanak és így folyamatosan két szolgáltatásban kellene minden tartalmat, új zenét felvinniük, adminisztrálniuk.
Ehhez pedig pusztán in-car entertainment megoldás nem lesz elég. Egy olyan zenei szolgáltatás kell építeni a Tesla-nak mai kellően egyedi, egyszerre rádió és mégis interaktív, az autóban könnyen használható ,de nem csak az autóban használható. Ehhez szükséges lesz nem csupán hatalmas zenei adatbázisra, tökéletes hangminőségre hanem egyedi, unikális tartalmakra is, a tökéletes és kényelmesen kezelhető felhasználói felületen felül.
És ha mindez még meg is van, komoly kérdés, hogy mit tervez a többi autógyártó? A Tesla jelenleg messze nem tekinthető tömegterméknek. Így amennyiben a többiek megegyeznek esetleg egy követendő szórakoztatóipari platform alkalmazásában, bizony az a Tesla-t is kényszerhelyzetbe hozhatja ezen a téren.