Az Amazon a többi streaming szolgáltatóval szemben radikálisan más megközelítést alkalmaz már a kezdetek óta. Amikor 2014-ben az Amazon egy korlátozott tartalomkínálatú, de Prime előfizetői számára ingyenes streaming szolgáltatással lépett a piacra a legtöbb vetélytárs mosolygott nem létező bajsza alatt. Az Amazon aztán két év szívós munkával magát a szolgáltatást is jelentősen javította, hgy aztán magát a Spotifyát is cálba vegye. gy 2016-2017-re odáig jutottunk, hogy az Amazon számitott a legjobban növekvő zenei szolgáltatásnak a tengerentúlon, és most már tulajdonképpen a harmadik legjelentősebb zenei streaming szereplőnek számít az Spotify és az Apple után.
A lassú építkezés tovább folytatódik a hírek szerint, az alanya pedig egy újabb platform, az amazon által eddig is kiemelten kezel Amazon Echo lehet majd. Maga az Echo nem most lett központi szereplő az Amazon zenei stratégiájában és koncepciójában. Már az Amazon Music Unlimitednek is volt egy olyan része amely az Amazon Echo tulajdonos számára speciális 3.99 dolláros áron tette elérhetővé a szolgáltatást.
A mostani lépés ennél jóval jelentősebb ugyanakkor. A hírek szerint ugyanis az Amazon ingyenes streaming szolgáltatás indítását tervezi, amely csak az Amazon Echo eszközökön lesz elérhető.
Zeneipari pletykák szerint a szolgáltatás indítása bármelyik pillanatban elképzelhető, ugyanis az Amazon lényegében megállapodott a nagy major zenei kiadókkal azok tartalmainak megjelenéséről a szolgáltatásban. (Zárójelben jegyezzük meg, mindez valószínűleg azért is ment könnyen, mert a Prime Music esetében alkalmazott megoldáshoz hasonlóan az Amazon itt is korlátozott zenei katalógust tesz majd csak elérhetővé)
A szolgáltatás indulását kész tényként kezelve érdemes tehát kicsit megvizsgálni mit is jelenthet majd mindez az amúgy is forrongó streaming zenei piacok számára.
Itt az új ingyenes Spotify
A több lehetőség közül végül a fontosabb de kevésbé forradalmi győzött, azaz múlt hét kedden a Spotify végül nem jelentett be saját hardvert , ellenben ingyenes felületének markáns átalakítását igen! Azt az átalakítást, amely alapvetően megfelelt az előzetesen kiszivárgott pletykáknak, azaz a fő hangsúly azon lesz, hogy az ingyenes szolgáltatási részt használók a prémium részhez leginkább hasonló élményt kapják, persze korlátozásokkal.
A legjelentősebb ütés minden bizonnyal az amúgy is sok frontos háborúba keveredő Spotify-t érheti ,majd. A jelenlegi piaci status quo alapján ugyanis a svéd cég az egyetlen szereplő, amely ingyenesen ( is) kínál streaming szolgáltatást. Ez a nyilvánvaló versenyelőny tűnik , tűnhet el az Amazon ingyenes szolgáltatásának piacra lépésével.
Az Amazon célja azonban szinte bizonyosan nem (csupán) annyi, hogy a Spotify-nak ártson és saját pozícióját erősítse a streaming piacon. Sokkal nagyobb terveket szövöget ugyanis Jeff Bezzos cége!
Az Amazont ( jelenleg) abszolút nem hirdetés alapú cégként ismerjük. Ami érthető is, hiszen a 10 milliárd dollár körüli hirdetési bevétel, amit tavaly elért a cég, mindössze 4,3 %-a a teljes bevételnek, és alig 6%-os piaci részesedést jelent a technológiai cégek hirdetési piacán,, messze elmaradva például a Facebook 50 milliárdos hirdetési bevételétől 2018-ban.
A cél ugyanakkor pontosan ez, azaz a Facebook befogása vagy akár megelőzése a hirdetési piacon. Az ( egyre kevésbé) e-commerce óriásnak mondható célja most tehát az, hogy olyan nagy méretű ügyfélbázist és ügyfélszegmenseket építsen fel, amelyre építve aztán hirdetési bizniszét felfuttathatja.
A két legfontosabb terület a videó és a zene lehet ennek az ügyfélbázisnak a felépítésében! Mindkét területen az Amazon csak nem rég vagy éppen most készül ingyenes, hirdetés alapú szolgáltatás bevezetni.
Az ingyenes, Amazon Echo alapú streaming zenei szolgáltatás tehát biztosan fájni fog a Spotify-nak, biztosan nehezebb teszi a svéd cég terveinek kibontását ezen a téren, de az igaz célpont is akinek igazán aggódnia érdemes az a Facebook.