Free Music!

Teljes erővel dübörög a Spotify háborúja az Apple ellen

2019. július 14. - Pléh Dániel

 Alapvetően az, hogy egy ugyanazon piacon, ugyanazokért az ügyfelekért küzdő cégek között feszült legyen a viszony, nem meglepő az üzleti életben.   Az már jóval pikánsabb helyzet, ha az egyik fél szolgáltatásnak értékesítése nem vagy csak nagyon nehézkesen lehetséges a másik fél nélkül.  

spotify_and_apple_music_apps.jpg

Márpedig  Spotify és az Apple relációjában tulajdonképpen ez a helyzet. A Spotify alkalmazását ugyanis az Apple alkalmazás áruházból töltik le a legtöbben, ami nem is lenne baj csak az Apple ezen ügyfelek esetében a havi  előfizetési díjuk 30%-át zsebre teszi. Minden hónapban. Ami akkor, amikor a svéd cég a tőzsdén próbál  befetetői igényeknek megfelei és nyereségessé válni felettébb fájdalmas. De ami a fájdalmasból piac torzítóvá teszi- legalábbis a svéd cég szerint-  ,hogy az Apple Spotify vetélytárs terméke esetében ez az extra költség nincsen meg.

Ez a fundamentális oka tehát annak, hogy Daniel Ek saját  blog posztban jelentette be, hogy a svéd cég feljelentette az Apple-t az Európai Bizottságánál.

Tim Cook-ot és  menedzsment csapatát nem is biztos, hogy a Spotify lépése zavarja a legjobban,  (bár a keretes írásunkban levő diagramot nézve még ez is elképzelhető )sokkal inkább az, hogy a Spotify példát mutathat más, jelentős alkalmazásgyártóknak is.

Fontosabb a Spotify az Apple-nek mint azt hinnénk

Az eddig leírtak alapján okkal feltételezhetnénk azt, hogy a Spotify számára kulcskérdés, hogy jelen tudjon lenni az Apple platformján. Ez azonban  messze nem biztos, hogy így van. Ahogyan a lenti ábra is mutatja, a Spotify 2016-os lépése után masszívan csökkentek az iOS  bevételek a cégnél, ami nem kevesebbet jelent, minthogy a svéd cég sikerrel csatornázta át  előfizetőit az Apple-től független csatornákra.

spotify_appstore_rev.jpg

Az is látható, hogy szemben az Apple által kommunikált adatokkal a cupertinoi cég csak a 2015-2018 időszakban több, mint 156 millió dollár bevételt szerzett a Spotify értékesítések után. Ez a száz milliárd dolláros árbevételű Apple számára értelmezhetetlenül kis összeg, a Spotify számára  amely folyamatosan a veszteségeinek csökkentéséért küzd meghatározó összeg.

 

Free Music!

A streaming gőzerővel formálja át a világ zeneiparát, ez ma, 2019 közepén nyugodt szívvel és magabiztosan kijelenthető immár, nem csak a nagy vezető nyugati piacokra, hanem globálisan is. Gyakran felmerülő kérdés azonban, hogy mi várható hosszú távon?

Az pedig, hogyha mondjuk az Appstore Top10 fizetős alkalmazásának akár csak a fele is hasonlóan döntene, mint ahogyan a Spotify döntött 2016-n és a Netflix idén, az már komoly bevétel kiesést okozna, pont azon a szolgáltatási területen, amely az Apple jövőjét jelentheti.

Márpedig a svéd cég hamar partnerekre és támogatókra talált, igaz messze nem a TOP10-ben szereplő alkalmazás gyártóktól. Ennek ellenére az, hogy a Deezer illetve az arab piacokon meghatározó  Anghami is csatlakozott, sokat jelent…

Azonnal és joggal felmerülő kérdés,hogy a svéd cég miért nem tett panaszt a másik óriási platform, az Androidot ellenörző Google ellen?  A meg nem erősített hírek szerint elősorban azért nem,mert a Google sokka kevésbé rigorózus a szabályokat illetően ,azaz kevésbé teszi nehézzé vagy lehetetlenné például azt,hogy a szolgáltatók marketing akciókat bonyolítsanak le.  

A blogposzton felül (is) komoly PR hadjáratot folytatott a svéd cég és kiemelten maga Daniel Ek.  A Financial Timesnak adot interjújában 30%-os áremelés rémét emlegette,  a Berlinben rendezett International Conference on Competition névre hallgató konferencián pedig mindent már adnak nevezte…

spotify_fairplay.jpg

Az Apple hosszú ideig a hallgatás taktikáját választotta , hogy aztán júniusban részletes válaszban reagáljon a Spotify  állításaira.  A válasz lényege röviden és velősen annyiban  foglalható össze, hogy a Spotify számai messze túlzóak! Az Apple adatai szerint ugyanis mindössze 680 ezer  Spotify előfizető  vásárolta meg előfizetést iOS-en keresztül, azaz az első évben 30, a következő évben pedig 15%-is részesedés csupán a 100 millió Spotify előfizető  0.68%-ra érvényes. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ezek a valóban apró számok félrevezetőek, hiszen a svéd ég 2014 és 2016 között tette csak lehetővé,  az iOS alkalmazásaiban az in app, azaz alkalmazáson belüli előfizetési lehetőséget.

Mindez persze talán csak pont azt mutatja jól, jobban, hogy mennyire nagy is a tét és persze ezt is, mennyire nehéz  dolga azoknak a független vállalkozásoknak, amelyek valamely területen az Apple-el szeretnének versenyezni, mennyi és milyen komoly gátakat kell, kellene átugraniuk.

A tét azért is nagy, mert a svéd cég messze nem esélytelen. A kérdés amit az EU verseny hivatalnak meg kell válaszolnia, nem kisebb, - mint amely anno a Youtube és a Viacom kapcsán meg kellett válaszolni és amely alapjaiban  határozta meg azt, hogyan is kell kezelni a user generated tartalmakat- mint,hogy akarja-e és ha igen, mennyiben korlátozni az alkalmazás áruházak hatalmát.  Mindez pedig azért is kulcs kérdés, mert  pont ez, a szolgáltatási terület, és benne az App store az,  amely például az Apple jövőjét jelentheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr9014687026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása