Ha van szolgáltatás, amely a szemünk előtt bizonyítja és mutatja be, mit is jelent az exponenciális növekedés, akkor az a TikTok. A 2020-as év végén már úgy írtunk a TikTokról, mint a szolgáltatás, amely brutálisan növekszik, de a bezárás fenyegeti. A 2021 elején leköszönő amerikai elnök még 2020 tavaszán a TikTok-ot magát is nemzetbiztonsági kockázatnak bélyegezte, majd pedig szeptemberben arra hivatkozva, hogy a TikTok kémtevékenységet végez, és kiszolgáltatja az amerikai felhasználók adatait a kínai hatóságoknak)a Fehér Ház jelezte, hogy betiltaná az Egyesült Államokban a TikTok alkalmazást.
A hektikus 2020-as év ellenére 2021 elején azt mondhattuk, hogy a TikTok nyugodtabban és erősebben várhatta az évet, mint ahogyan az előzőt zárta, hogy aztán 2021 egyértelműen a tinik kedvenc ultra rövid videó szolgáltatásáról szóljon!
2022 mindennek a learatásáról szólhat majd, de nézzük, hol, miben is állítja kihívások elé a TikTok a hagyományos zeneipari szereplőket:
Népszerűség és app store bevételek
Pusztán a népszerűséget tekintve a TikTok-nak jelenleg nem nagyon van vetélytársa, globálisan sem. De azt az alkalmazás közgazdaságtanban már megtanultuk, hogy ez nem minden. A népszerűséget dollárokká ,centekké is tudni kell váltani!
Valószínűleg nem könnyű olyan területet találni, ahol a TikTok rosszabbul teljesített, mint 2020-ban, de az alkalmazás letöltések pont ilyen terület volt. A 2020 első két negyedévében tapasztalt csúcsról visszaesett a letöltések száma és egy alacsonyabb szinten stabilizálódott.
Mindez persze sokkal inkább betudható a koronavírus járványnak, mint annak, hogy 2021-ben rosszul ment volna a közösségi oldalnak! Olyannyira nem, hogy a TikTok lett az első olyan közösségi oldal, amely elérte a 3 milliárd letöltést, azaz a Földön közel minden második ember telefonján ott virít a cég logója!
A bevételek ehhez képest brutális ütemben növekedtek és most már negyedéves szinten inkább közelebb vannak az 1 milliárd dollárhoz, mint az 500 millióhoz, és éves szinten 77%-al növekednek!
Eltöltött idő
A TikTok-al kapcsolatban az egyik legjelentősebb hirdetői kritika az volt, hogy jellegénél fogva az oldalon eltöltött idő kevesebb, mint a Youtube esetében. Az App Annie adatai alapján ugyanakkor a legfontosabb piacokon a TikTok-on eltöltött idő heti szinten immáron magasabb, mint amennyit a Youtube-on töltenek!
A különbség az Egyesült Államokban nem volt igazán jelentős, a TikTok-on 24, a Youtube-on pedig 22 óra 40 percet töltöttek hetente a felmérésben résztvevők. Markánsabb a különbség az Egyesült Királyságban, ahol 10 óra a különbség, a TikTok javára.
Természetesen mindez még messze nem jelenti azt, hogy a TikTok teljes nézettsége vetekedne Youtube-éval, de ennek az alapvető oka abban keresendő, hogy az aktív Youtube használók száma közel 2 milliárd, míg a TikTok esetében ez valahol 700-800 millió körül lehet.
Szerep az előadói – rajongói kapcsolatokban
Az olyan, közvetlenül nem bevételt termelő platformok esetében, mint a TikTok, a zeneipari szereplők- kiadók, előadók- számára az egyik legfontosabb szempont, hogy mennyiben segíti az előadókat digitális marketingjükben?
Az MRC és a TikTok közös, tehát valamennyire fenntartásokkal kezelendő kutatása alapján minden jek arra utal, hogy a TikTok kiváló marketing eszköz, mind a zenekarok, mind a márkák számára.
A felmérés szerint ugyanis a TikTok használók több, mint fele ismert meg már új zenét a platformnak köszönhetően, és amennyiben a márkák egy a felhasználók által már ismert zenét használnak, úgy a kötődés is erősebb lesz.
A TikTok-t eddig, a legtöbb zeneipar szereplő, érdekes, izgalmas, de közvetlen veszélyt nem jelentő közösségi szolgáltatásnak gondolta. Ez egyre inkább megdőlőben van, annak ellenére, hogy a Bytedance- a TikTok tulajdonosa- eddig még nem kezdte el a cég Spotify vetélytárs szolgáltatását igazán erősen terjeszteni globálisan. A fent bemutatott három pont ugyanakkor azt jelzi, hogy enélkül, önmagában a TikTok is alapvető veszélyt jelentet a nagy nyugati streaming zenei szolgáltatásokra.