Free Music!

Teljesen átalakul a Last.fm (ha megmarad)

2010. április 21. - Pléh Dániel

A Last.Fm kapcsán a közelmúltban írtunk arról, a CBS általi felvásárlás mennyire gúzsba köti az évekig függetlenként, reagálni gyorsan tudó cég életét. Akkor bejegyzésünkben idéztük a Last.Fm idei évével kapcsolatos lelkesen nyilatkozó CBS vezetői szavait, mégha magunk nem is hittünk benne.

 
Szavai mostanra értelmet nyerte, kiderült ugyanis, mik azok a tervek, melyek megvalósítása révén a CBS nyereséges, a nagyvállalati környezet által támasztott igényeket kielégítő módon tud, tudna működni.
 
Az elképzelések lényege, hogy a teljesen on demand jellegét a rádiónak megszüntetnék, azaz egy adott előadó, egy adott dalát a jövőben nem lesz lehetőség meghallgatni, a hangsúly sokkal inkább a klasszikus, webes rádió jellegen lenne. David Goodman a CVBS interaktív vezetője a lépést nem költségmegtakarítási okokkal, hanem azzal indokolja, hogy az új tulajdonos célja a last.Fm-t eredeti, alapkoncepiója felé való visszatérítése. Érvelésük lényege, hogy a fő funkció a last.Fm beépített , a hallgató viselkedése, més lejéátszókban (pl. iTunes, WINAMP) hallgatott zenéi illetve a közösségi metaadatok (pl. címkék) alapján való tartalomajánlás, illetve a különböző előadói profiloldalak, ahol a szöveges információk mellett rengeteg képi illetve audio tartalom is megtalálható.
 
A CBS olyannyira hisz a Last.Fm talán leghíresebbnek mondható funkciójában, hogy azt más  zenei portálok,szolgáltatások számára is elérhetővé kívánja tenni.  S ebből a listából az olyan, tulajdonképpen vetélytársnak minősülő szolgáltatások, mint a Spotify vagy a We7 se kell, hogy kimaradjanak. Goodman érvelése szerint ugyanis ezek a szolgáltatások a streaming funkcionalitás tekintetében a Last. Fm előtt járnak, így ott nem is lenne értelmes velük versenyezni. Ugyanakkor a Scrobling funkció teljes mértékben hiányzik a repertoárjukból, így ezen a területen pedig a Last.Fm tud számukra jó ajánlatot nyújtani!
 
A reménybeli partnerkapcsolatok kialakításakor a CBS nem elsősorban a bevételekre koncentrál, Fő céljük sokkal inkább az, hogy a funkció más oldalakon való megjelentetésével a Last.Fm oldalakra tereljék a látogatókat.
 
Mindez egy hatalmas médiavállalat, kényelmes bőrfotelekkel tarkított irodájából, egy prezentációt nézegetve tökéletesen hangzik. A valóság és a digitális zenefogyasztás  ugyanakkor pontosan ezzel ellenkező irányba halad. A zenekedvelők számára egyre fontosabb ab a klasszikus streaming szolgáltatások, a playlist funkcionalitással, a kedvenc zenék megosztási lehetőségével és az egyéb közösségi funkciókkal. Ez az a piac, ahol az online rádió funkcionalitás, a playlist funkcionalitás bizony egymás helyettesítő termékei, S ez az a piac, ahova az Apple az Imeem felvásárlásával készül.   Ne legyen igazunk, de félő, a Last.Fm egyre szomorúbb váló történetének egy újabb fontos és lényeges pontjához érkeztünk el…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr251935865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása