A Youtube és a Vevo útkereséséről, illetve s zenei videóklipektől a zenei szerkesztett tartalom (sic) felé való esetleges eltolódásáról a közelmúltban írtunk már a blogban.
Úgy tűnik, a Youtube esetében meghirdetett folyamatos termékfejlesztés most már a Vevo-ra is igaz, ugyanis a napokban újabb funkcióval gazdagodott, az alapvetően zenei videóklipekre szakosodott, brandelt Youtube oldal.
Az American Express-el közösen (azaz egy szponzori megállapodás keretében, ezt sose felejtsük el, hiszen az ingyenes zenei tartalmak esetében ez tűnik a kulcsmomentumnak) ugyanis élő zene koncertsorozatot indítanak az ősszel, olyan előadókkal, mint a The Roots, John Legend vagy a nyitó koncert sztárja, az Arcade Fire.
A sorozat, két korábbi, sikeresnek bizonyuló együttműködés (Alicia Keys valamint a The National) élő koncertjét követi, s mutatja, hogy továbbra is van még hely innovatív megoldásokra a zenei tartalom terén.
Maguk a koncertek és közvetítésük is egyediek lesznek, megpróbálva valóban kihasználni az internet adta lehetőségeket, s nem csupán egy lineáris közvetítést adni. A nézők maguk választhatják majd ki, melyik kamera képét szeretnék nézni, s az egyes kamerák természetesen a színpad felül a backstage eseményeket is közvetítik majd. Ugyancsak lehetőség lesz az együttes és a rajongók közti valós idejű kollaborációra, a nézők ugyanis fotókat, videókat küldhetnek majd be, melyek ha úgy alakul, magában a koncertben is megjelennek majd.
A projekt mindazon felül, hogy visszavonhatatlanul mutatja, a Vevo és a Youtube zenével kapcsolatos törekvéseit, és célját, hogy egyre nagyobb és nagyobb szeletet hasítson ki az online zenei tartalomüzletből, komoly érvágás a nagy rivális MySspce számára is, aki az elmúlt hónapokban elsősorban az élő koncertek segítségével próbálta a MySpace Music-t egyfajta zenei szórakoztató központtá alakítani.
Az időzítés és a megvalósítás ugyanakkor messze nem egyértelmű…Miért pont ezek az együttesek? Miért pont ősszel? Lesz folytatása is, nagyobb sztárokkal? Picit kapkodás ízű a dolog…