Free Music!

Itt a Soundcloud Podcasting!

2015. május 06. - Pléh Dániel

A Soundcloud hosszú éveken keresztül egy alapvetően egy underground közösségi zenei oldalnak számított, hogy aztán 2013 végétől, de leginkább a tavalyi év során elmozduljon egy tradícionális streaming szolgáltatás irányába. A Soundcloud igazi ereje ugyanakkor pont abban rejlik, rejlene, hogy a felettébb profi és végtelenül aktív közösségét aktivizálja, illetve aktívan tartsa, úgy, hogy közben az éveken át állandó szolgáltatását bővíti.

soundcloud_podcast.jpg

Ebben segíthet sokat a régóta beharangozott és tesztelt Podcast funkcionalitás hivatalos elindítása! Podcastok készítéére a Soundcloud eddig is alkalmas volt, azonban azzal a korlátozással ,hogy maga a Podcast semmiben nem különbözött az egyéb feltölthető zenei tartalmaktól, azaz a hallgatókat a Soundcloud oldalaira kellett csábítani, ahhoz, hogy a podcastot hallassák.

Mostantól erre nem lesz szükség, ugyanis a Soundcloud Podcasting előállítja majd azokat a szabványos kimeneteket ( RSS feedeket )amelyek ahhoz szükségesek, hogy a podcastok a legfontosabb podcast lelőhelyeken, mint az iTunes, a Sticher, vagy éppen a Instacast vagy az Overcast is megjelenjenek.

soundcloud_podcast_howto.jpg

A Soundcloud podcast funkcionalitása ingyenes és prémium verzióban egyaránt elérhető lesz, viszont a normál Soundcloud csomagok részét képei majd, azaz önmagában A podcastok kiadása addicionális költséggel nem jár majd, de persze fogyasztja majd a vásárolt és felhasználható tárhelyet.

A Berlini cég lépése minden szempontból érthető. Egyrészt a termék oldalról nézve felhasználók tízezrei használták a Soundcloud-ot már eddig is podcast platformként. Másodsorban a streaming szolgáltatások és a podcast- talk radio jellegű tartalomszolgáltatások közötti határ egyre inkább elmosódni látszik. Harmadrészt pedig a klasszikus podcast szolgáltatók –mint a Libsyn- népszerűsége is egyre nő.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr397419634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása