Free Music!

Gyökeres változás előtt a Deezer

2014. november 25. - Pléh Dániel

Alig egy év telt el azóta, hogy arról elmélkedtünk, hogy az akkor éppen 5 millió prémium előfizetős határt elérő Deezer utolérheti-e a legtöbb szakértő által megkérdőjelezhetetlenül piacvezetőnek számító Spotify-t.

Az idei év aztán sok mindenről szólt a francia cég kapcsán, csak nem a Spotify üldözéséről. Az év elején az ausztrál iroda bezárása, majd a vezérigazgató Axel Dauchez távozása jelezte, valami nincsen rendben a francia cégnél.

sticher.jpg

Tovább fokozta a bizonytalanságot, hogy a nyáron a cég tulajdonost is váltott és a ProSiebenSat.1 ( a TV2 korábbi tulajdonosa) kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a francia streaming szolgáltatóban.

A francia cég az ősszel hosszas várakozás után végre megjelent a tengerentúlon is, igaz nagyon sok tekintetben az eddigiektől eltérő koncepcióval. A tengerentúli piacokon ugyanis a francia cég egy igazán prémium szolgáltatással jelent meg a piacokon, Deezer Elite (..) néven.

A Sticher az újfajta rádió

A Sticher a nem streaming piaci tartalmak és szolgáltatások egyik vezetőjének számít, mintegy 12 ezer forrásból származó több, mint 35 ezer műsorával, köztük a 10 vezetői amerikai rádiótársasából nyolcnak a műsoraival. A céget 2008-ban alapította Mike Ghaffary, Peter deVroede, Noah Shanok, akik közül már csupán az utóbbi vesz részt a cég működtetésében.

A cég az elmúlt hat évben több alkalommal, összesen mintegy 19 millió dollárnyi befektetésben részesült, havonta közel 1 millió aktív felhasználóval rendelkezik, így méltán mondható, az Apple által a közelmúltban megvásárolt Swell vetélytársának. 

 

 

Úgy tűnik a francia cég átalakulása ezzel még messze nem fejeződött be, ugyanis megvásárolták a Stitcher névre hallgató, hagyományos rádióadók adásait online, on-demand formában összegyűjtő alkalmazást fejlesztő és üzemeltető céget.

 A hosszú távú cél az akvizícióval elsősorban az, hogy a Deezer a napi rendszerességgel podcastokat hallgató 39 millió amerikai netező közül minél több embert tudjon megszólítani. Ehhez pedig előbb vagy utóbb igenis szüksége lesz arra, hogy a Stitcher tartalmait integrálja saját, 35 millió dalból álló zenei adatbázisával.Az teljesen nyilvánvaló ezek alapján, hogy a francia cég eddigi stratégiájában gyökeres fordulat állt be, amely várhatóan 2015-ben már majd az operatív lépésekben is éreztetni fogja hatását. A változás lényege pedig, hogy a Deezer a klasszikus streaming szolgáltatás felől, egy streaming illetve rádió tartalmakat ötvöző szolgáltatás irányába szeretne elmozdulni.Mindez egyben azt is jelenti majd, hogy a fókusz az egyesült Államokra tolódik át, a Deezer pedig 201-5benv már sokkal inkább az Rdio-val, az iHeart Radio-val és a Pandora-val versenyez majd. Két évvel ezelőtt ezt valljuk meg, kevesen gondoltuk volna… 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr316833727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása