Free Music!

Az Apple Music helyrerántotta a tengerentúli zenei bevételeket

2016. október 26. - Pléh Dániel

Egy évvel ezelőtt azt írtuk, hogy bajban lehet a világ zeneipara, ugyanis a streaming szolgáltatásokat igénybevevők számának meredek növekedése megállni látszott, annak ellenére, hogy a bevételek meredeken emelkedtek. Ennek pedig az volt a következménye, hogy az amerikai zeneipari bevételek továbbra is csökkennek, méghogyha egészen minimális mértékben is. Egy évvel ezelőtt  azt írtuk, hogy egyetlen egy dolog, van, amiben reménykedhetek az iparági szereplők: az akkor adatok még nem tartalmazták a frissen indult Apple Music adatait.

applemusic_foryou.jpg

Nagyon úgy tűnik, hogy az iparági imák meghallgattattak, ugyanis 2016 első félévében, a streaming szolgáltatásoknak köszönhetően úgy tűnik ismét növekedésnek indult a tengerentúli zeneipar.  Nem is akármekkorának, ugyanis a 90-es éveke eleje, azaz a CD boom csúcsa óta nem nőtt ekkorát az Egyesült Államok zeneipara!

music_trends_usa_2016h1.jpg

Az összességében 8,1%-os növekedés ráadásul úgy jött létre, hogy azok a formátumok, amelyek az elmúlt években csökkentek, továbbra is csökkentek, legtöbbjük 2 számjegyű mértékben. Ezt sikerült ugyanakkor a prémium streaming szolgáltatások brutális 112%-os növekedésének ellensúlyoznia.

Amint az a fenti ábrán látható, a mostanra a streaming lett/maradt az egyetlen területe a tengerentúli zeneiparnak, amely képes növekedni. A CD eladások annak ellenére csökkenek továbbra is, hogy lassan már  valóban alig adnak el CD-et  ( az első félévben (összesen 443  millió dollár értékben) és a fizikai eladások most már szép lassan marginálisnak lesznek nevezhetőek.  

music_revenues_usa_2016.jpg

Így  napjaink, azaz 2016  tengerentúli zeneiparát teljes mértékben a digitális szolgáltatások uralják, a zeneipari bevételek mintegy 70%-át biztosítva. A trendeket nézve pedig mg szembetűnőbb az, ahogy átalakul a tengerentúli zeneipar, és ahogyan a fizikai eladások mellett az a lá carte letöltések is egyre meredekebb ütemben kezdenek csökkenni.

Az örömtüzek gyújtás előtt érdemes azonban kicsit mélyebbre ásni és megvizsgálni, minek is köszönhető ez a brutális streaming piaci erősödés.

usa_streaming_2014_2016.jpg

Az előző évekhez hasonlítva  látható, hogy szinte kizárólag az előfizetés  alapú, prémium streaming szolgáltatások bevételei emelkedtek, azok viszont brutálisan, több, mint 500 millió dollárral. Miközben a streaming szolgáltatók ingyenes részében keletkező hirdetési bevétel alig 15, a hirdetés alapú on-demand rádiók bevételei pedig mintegy 20 millió dollárral emelkedtek csupán.

Még egyértelműbbé teszi sejtésünket, hogyha megnézzük, hogyan alakultak a fizetős streaming szolgáltatások előfizetőszámai: ugyanúgy, mint a bevételek, (pontosan fogalmazva természetesen fordítva a bevételek követték az ügyfélszámot) ezek is szinte felrobbantak, azaz a kiadók legnagyobb örömére alapvetően fizető zenekedvelőkkel sikerült bővülnie a tengerentúli piacoknak.

subscibers_usa_2016h1.jpg

A növekedés pontos mértékét látva pedig teljesen egyértelmű, hogy valóban, az Apple Music-nak sikerült megmentenie  a tengernetúli zenei piacokat és üzleti modellje és mindenkit felülmúlóan erős marketing gépezete révén növekedés rántotta a streaming piacokat és velük együtt a teljes amerikai zeneipar bevételeket.

A végeredmény persze örömteli, azonban hosszú távon nem biztos, hogy ezt akarják a kiadók (sem) Ha ugyanis ez a trend folytatódik, folytatódna, úgy ugyanúgy ,mint 10 ével ezelőtt a kiadók ismét az Apple- nek lesznek kiszolgáltatva. De persze az sem biztos, hogy maga a trend is folytatódik majd, hiszen ehhez az kellene, hogy az Apple  Music folytassa menetelését és éves szinten 8-10 millió új, felhasználóval bővüljön. Ez pedig mg egy akkora cég, mint az Apple számára sem lesz egyszerű feladat, egy olyan  hihetetlenül  bonyolult és versengő piacon, mint amilyenné a streaming piac vált.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7911731895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása