Free Music!

BRÉKING: 10 millió előfizetője van az Apple Musicnak

2016. január 14. - Pléh Dániel

Az Apple Music 2015 egyik legjobban várt zenei szolgáltatása volt. Arról, hogy az Apple számára miért is vált kulcsfontosságúvá, hogy belépjen a streaming piacra és hogy alapjaiban változtassa meg azt és ahogyan a zenét, mint tartalmat kezeli, többször írtunk már itt blogunk hasábjain.

apple-music-genres.jpg

Utoljára októberben hallottunk hivatalos számokat, akkor 6.5 millió Apple Music felhasználóról számolhattunk be, az Apple adatai alapján! Szakértők szerint ez az év végére megközelíthette a 8 milliót,azonban a Financial Times információi alapján az Apple már 2015 végére elérhette a bűvös 10 millió előfizetős álomhatárt, ami azt jelenti,hogy 2017-ben ha ilyen ütemben növekszik megelőzheti a Spotify-t. Ez az ütem ugyan elmarad attól, amit elemzők a szolgáltatás indulása előtt vártak, de nem ért észben tartani, hogy az Apple 6 hónap alatt érte ez azt az ügyfélszámot, amit a Spotify 6 év alatt…

Az ingyenzene kérdésében perdöntő érv lehet majd a későbbieken, hogy az Apple által az első a forgalom alapján a kiadóknak fizetett összegek a hírek szerint felülmúlják a kiadói várakozásokat,azaz az Apple által erőltetett freemium modell nélküli megközelítés kap egy plusz pontot. Legalábbis a kiadóknál.

Ennek ellenére, mostani becslések alapján az év végére az Apple Music-nak közel 20 millió előfizetője lehet majd, amivel egészen biztosan dobogós lesz a streaming szolgáltatások között. Az, hogy második, vagy harmadik helyen, az csak a Youtube-tól függ majd. Ha tippelnünk kellene, meg lesz a második hely.

A kérdés, hogy mindez elegendő lesz-e arra, hogy az Apple betöltse azt a Messiás szerepet, amit a kiadók belelátnak, és ami az iTunes sikere kapcsán sok tekintetben igaz is. A világ zeneipara az elmúlt 15 évben 26-ról 15 milliárd dollárra csökkent, azaz közel 40%-ot esett. Még szomorúbb a kép, hogyha az inflációval korrigált értéket nézzük, akkora 1999-es 27 milliárd dollárról 10.5 milliárd dollár alá, azaz több, mint 60%-ot esett a világ zeneipari bevételeinek volumene.

ww_musicrevenue_2000_2015_1.jpg

Amennyiben az Apple Music megrázná magát és a jelenleginél meredekebb ütemben nővel elérné azokat a szinteket, amit eredetileg a legtöbb szakértő várt és valóban 75 millió előfizetője lenne, az nem kevesebbet jelentene, minthogy csak az Apple Music éves szinten 3-3.5 milliárd dollár árbevételt generálna a kiadók számára. Még a mostani, ennél jóval pesszimistább előrejelzések szerint is ez az érték elérheti az 1 milliárd dollárt.

Messze nem biztos persze, hogy az Apple Music használatának növekedése nem okozza-e majd például az iTunes bevételeinek meredekebb csökkenését és ezáltal az egyik oldalon keletkező addícionális bevételt nem ellensúlyozza-e a más forrásból kieső bevételek hiánya?

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy egyre több jel utal arra, hogy az Apple számára az Apple Music csak a kezdeti, első lépés, az igaz cél sokkal inkább egy Youtube vetélytárs, audio-video, zenei és film, saját gyártású és máshonnan származó tartalmakat kombináló előfizetéses szolgáltatás.

Amit nulláról felépíteni felettébb körülményes, nem véletlenül nem így tette sem a Youtube. se Amazon, de a Netflix sem. Az Apple számára tehát az Apple Music ennek a videószolgáltatásnak az alapja lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr548191844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása