Free Music!

Mégis megjelenik hamarosan az új iTunes?

2010. július 23. - Pléh Dániel
Az Apple iTunes megújítására vonatkozó törekvéseiről több hónapja írunk eme blog hasábjain is, valljuk meg folyamatosan változó kimenetek esélyeit latolgatva.
 
Miután a június elején megtartott fejlesztői konferencián sem történt meg a cloud computing funkciókkal felturbózott iTunes bejelentése, a legtöbb elemző szerint még hosszas, egyrészt technológiai fejlesztéseket, másrészt pedig a tartalomtulajdonosokkal való tárgyalásokat magában foglaló időszak áll még az Apple előtt, mielőtt megvalósíthatná céljait ezen a téren. 
 
Az Apple belső információk tekintetében jól értesültnek nevezhető Boy Genius blog szerint minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a cég a közeli jövőben (valamikor ősz elején?) bejelenti az új iTunest, amely három, forradalmian új funkcióval bővül:
 
1.      zene és film streaming lehetőség, az Apple szervereiről: Bármilyen Apple eszköz segítségével lehetőség lesz az Apple szerverein található tartalmak streamelésére, így tulajdonképpen a tartalom letöltési funkció értelmét veszti majd szép lassan.
2.      zene és film streamelési lehetőség a saját computerről: Az Apple eszköz tulajdonosok a saját tartalmaikat, saját gépük és hordozható eszközöket összekötve is streamelhetik majd, saját maguk számára.
3.      Wireless szinkronázálási lehetőség az egyes eszközök között: A wireless szinkronizáció, a blog értesülései szerint valódi összhangot termet majd a különböző eszközökön végrehajtott tranzakciók között. Bármilyen letöltött alkalmazás, naptárbejegyzés minden egyes eszközön azonnal és automatikusan szinkronizálásra kerül majd.
 
Mindez valóban újnak és érdekesek hangzik, ugyanakkor talán leginkább pont azokat a területeket nélkülözi, melyekben az Apple által a tavasz során felvásárolt Lala a legerősebb volt, ez pedig a felhasználók által feltöltött tartalmak egymás közötti megosztási lehetősége. Úgy tűnik, az Apple továbbra is a saját kezében kívánja összpontosítani a legfontosabb információkat, s nem szeretné igazán szabadjára engedni az Apple eszköz tulajdonosokat. Mindennek hiányában ugyanakkor az új iTunes nem lesz sokkal több (ha egyáltalán több lesz) mint a piacon már most is jelen levő streaming szolgáltatások egyike.    Mindettől még természetesen lehet, hogy sikeres lesz,de talán még sohasem volt ekkora a kockázata egy Apple szolgáltatás bukásának..

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr982125937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása