Free Music!

Hamarosan világszerte elérhető lesz az iCloud Music?

2011. október 16. - Pléh Dániel

 

Az iCloud létrehozása önmagában sem volt egyszerű tartalmi oldalról az Apple számára, erről tavasszal több alkalommal írtunk blogunk oldalain. A felhő alapú szolgáltatások újfajta üzleti logikáját nulláról kellett a kiadókkal megértetni és miután megértették, megegyezni velük a feltételekről.
 
A felek álláspontjai olyannyira távol voltak (vannak?) egymástól, hogy a végleges iCloud funkcionalitás a tervezettől , de méginkább a sokak által várttól elmarad, több korlátot tartalmaz.
 
Az elmúlt napokban, hetekben ugyanakkor felerősödtek azok a pletykák, melyek szerint a cég intenzív tárgyalásokat folytat a kiadókkal az Egyesült Államokra megszerzett licencek világméretű kiterjesztéséről, első körben természetesen az olyan nagy piacokon, mint Franciaország, Németország vagy éppen Nagy-Britannia.
 
Mivel a globális kiterjesztést a reményekkel ellentétben a nem jelentették be a cég Október 4-i rendezvényén, ezért a tényleges kiterjesztés jó eséllyel még hetekre vagy inkább hónapokra van.  
 
 
Az ugyanakkor figyelemreméltó, hogy az Apple ilyen hamar globális terjeszkedésben gondolkozik, holott az erősen tartalomorientált szolgáltatásai esetében mindig fokozatosan jelent meg a kisebb, nem amerikai piacokon.
 
Az iCloud esetében ennek a folyamatnak a drasztikus mértékű felgyorsítása egyértelmű jele annak, hogy a streaming és a felhő alapú szolgáltatások terén sokkal nagyobb és keményebb versenyre kell számítaniuk, mint anno pl. az iTunes indítása kapcsán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr473290374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása