Free Music!

Újra eladósorba kerül az EMI?

2012. augusztus 24. - Pléh Dániel

Azt, hogy az EMI megvásárlása a licit lezárultával nem fejeződik be, sőt a versenyhatósági szakasza akár összetettebb és bonyolultabb lehet, a Vivendi-nél is sokan sejtették, sejthették. A folyamatban levő európai tárgyalásokról mi is többször beszámoltunk, az nagyjából biztosnak tűnik  már most, hogy a Universalnak több kisebb (?) kiadójától meg kell szabadulnia ahhoz, hogy az EMI tranzakciót a versenyhatóságok elfogadják.  

A napokban a lemezkiadó felől ugyanakkor olyan hírek kezdtek el ( nyilvánvalóan nem véletlenül, hanem a nyomásgyakorlás részeként) kiszivárogni, melyek szerint amennyiben a versenyhatóságok  túl sok Universal leányvállalat eladását kérik, úgy a Universal inkább magán az EMI-on is túlad.

emi_sale.png

A tárgyalások jelenlegi állapota szerint a Universal által eladandó kiadók után ,a potenciális értéke az EMI-nak csupán 350 millió font lenne, ami jelentősen lemarad az 1.2 milliárd fontos vételártól. Elképzelhető tehát, hogyha  az európai versenyhatóságok valóban ragaszkodnak  több, kulcsfontosságú  kiadó eladásához, úgy  a Universal számára gyakorlatilag értelmetlenné válik az EMI megvásárlása.

A Universal gyakorlatilag azzal nyerte meg a Citigroup által kiírt tendert tavaly, hogy vállalta, a versenyhatósági jóváhagyástól függetlenül legalább 90%-át megfizeti a vételárnak, azaz gyakorlatilag magára vállalta a  versenyhatósági jóváhagyás kockázatait. Ennek (is) köszönhetően nyertek ők, miközben a legtöbbet nem a Universal ajánlotta az angol lemezkiadóért.

Valószínű, hogy mindez csak az európai versenyhatóságokkal folyó tárgyalások befolyását célzó kommunikációs elemek,( bár a tulajdonos Vivendi eltökéltségét a tranzakcióval kapcsolatban egyre többen kérdőjelezik meg)  ha mégsem, úgy a Universal minden valószínűség szerint több potenciális vásárlót is találhatna. Az első helyen az a Warner Music lenne, amely már többször megpróbálta megszerezni az EMI-t, és piaci szempontból is rendkívül jól járna a tranzakcióval. Minden valószínűség szerint minden a tavalyi licitben résztvevő további cég, csoport -  így például Gores testvérek is- újból az érdeklődők között lennének.

Egyetlen egy dolog biztos jelenleg a tranzakcióval kapcsolatban? Hamarosan minden eldől. A Universalnak (Vivendinek) szeptember 10-ig kell megfizetnie a vételárat a Citigroup részére, és az uniós versenyjogi procedúra befejezése is szeptember elejére várható. 2 héten belül jó eséllyel kiderül tehát, mi lesz a lemezipar alapjaiban ,megváltoztató  tranzakció sorsa…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr404711979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása