Free Music!

A Spotify válasza az iTunes Radio-ra

2013. július 08. - Pléh Dániel

Az iTunes radio indulása előtti hónapokban, ahogy egyre biztosabbá vált az indulás úgy erősödtek a találgatások arról, hogy az Apple alapvetően mely, már meglevő szolgáltatók számára jelent majd igazi veszélyt és kihívást.

Sokan az elnevezés illetve a funkcionalitás alapján a Pandora-t vélték a legnagyobb veszélyben, de ez alapvetően nem így van.  Az iTunes radio elsődlegesen az ingyenes lábbal nem rendelkező streaming szolgáltatásokat, másodsorban a streaming szolgáltatásokat támadja.   

Abszolút nem véletlen tehát, hogy a Spotify, a már tavaly decemberben bejelentett, elsősorban a zenemegismerést elősegítő és tavasszal piacra vitt új funkciókat elsőként a napokban a Spotify iOS alkalmazásában jelentette meg,

A legfontosabb ezek közül a Discover névre hallgató funkció, amely gyakorlatilag a telefontulajdonos helye, zenehallgatási szokásai valamint a Spotify által számára érdekesnek talált újdonsások alapján állít össze számára egy speciális, ajánlatokkal teli nyitóoldalt.

spotify-discover-tab.jpg

A svéd  cég célja ezzel messze nem csupán az Apple elleni védekezés. A streaming szolgáltatások jelenlegi legnagyobb problémájára próbálnak megoldást találni! Ez pedig nem más, mint a zenemegismerés! Az ezekben a szolgáltatásokban elérhető hatalmas, 15-20 millió dalból álló zenei adatbázisokat ugyanis a zenekedvelők nehezen tudják hasznosítani!

A Discover funkció lényege pontosan az, hogy a Spotify-ba belépve azonnal tartalomajánlásokat kapjon a felhasználó!  És persze nem mellesleg ez az a terület, ahol- jelenlegi ismereteink szerint- az Apple kevesebbet nyújt majd, hiszen elsősorban saját zenei tárunk és a hallgatott zenék alapján ajánl majd nekünk zenéket, de csak az egyes rádióadókon belül!  

Mindez egyetlen, nagyon fontos dologra mutat rá: A terület, ahová az Apple belép egy élő, innovatív terület. Az, ami az iTunes-al történt, hogy közel egy évtizedig érdemi változtatás nem történt az alkalmazáson, ebben a kompetitív környezetben, ahol a vetélytársak azonnal reagálnak minden egyes piaci fejleményre, nem lesz megengedhető…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr145388498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása