Free Music!

A Pandora válasza az iTunes Radio-ra

2013. szeptember 19. - Pléh Dániel

Szerda késő délutántól hivatalosan is elérhetővé vált az Apple új operációs rendszere, az iOS 7, amely  egyik integráns eleme az Apple új zenei szolgáltatása az iTunes Radio. A szolgáltatás előéletéről, lehetőségeiről, és az előtte álló útról az elmúlt hetekben, hónapokban alkalommal is írtunk.    

Tartalomszolgáltatások esetében a cupertinoi cég most először lép be olyan piacra, ahol már eleve több erős szereplő jelen van. Egy ilyen piacon az indulás, a minél több használó akvirálása kulcsfontosságú. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a vetélytársak sem alszanak…

pandora_newlogo.jpg

Azzal, hogy az Apple 3 hónappal ezelőtt bejelentette a szolgáltatás indulását, magas labdát dobott fel a vetélytársak számára: három hónapjuk volt, hogy felkészüljenek az Apple lépésére.

A sokak által legnagyobb vetélytársnak tartott Pandora nem is tétlenkedett, az iOS 7 megjelenésének napjára időzítve drasztikusan átszabta iOS alkalmazását és logóját is megváltoztatta.

A két alkalmazáson végrehajtott fejlesztések több célt szolgálnak. Az új iPhone alkalmazás elsősorban az iOS7 megjelenéséhez, új arculatához való igazodásban lesz más, mint a korábbi alkalmazások.

Az iPad alkalmazáson ellenben több, fontos változtatást is végrehajtottak:

1.       Megerősített zenehallgatási élmény és személyreszabhatóság: Ez tulajdonképpen az alap Pandora funkcionalitás iPad-ra optimalizált megoldása. Könnyű rádióadó létrehozási, módosítási lehetőséggel.

2.       Mélyebb zenemegismerési lehetőségek: Az éppen hallgatott dalokkal, előadókkal kapcsolatban több és mélyebb információ (hasonló előadók, előadói biográfia stb.) jelenik majd meg az alkalmazásban.   

3.       Személyes információk és profil: Az egyéni profil, a webes verzióhoz hasonlóan tartalmazza majd minden egyes felhasználó által létrehozott rádiók, meghallgatott dalok, lájkok és egyéb értékelések listáját.

4.       Közösségi funkciók: A weben már elérhető megosztási lehetőségek mostantól az iPad alkalmazásban is elérhetőek lesznek.

<p

A logó megváltoztatáshoz egyéb is kapcsolódik, hiszen mától a Pandora, a Let there be Music szlogent  használja majd. Az új szlogen és az új logó pedig a 2005 óta megtett hosszú utat is szeretné szimbolizálni!

Az on-demand rádió időzítése tökéletesebb nem is lehetett volna (bár nem teljesen szándékosan alakult így) és az iOS 7-et használó Pandora tulajdonosok számára tökéletes lehetőséget kínál arra, hogy az iOS7-ben rejlő lehetőségeket kedvenc zenei szolgáltatásukban élvezhessék tovább. Ennél sokkal  rosszabb hírt ,indulásként nem is kaphatott volna az Apple…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr145523021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása