Free Music!

Ráfekszik a zenemegismerése az MTV

2013. november 04. - Pléh Dániel

Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt mutatta be az MTV saját zenei platformját, az MTV Artistot. A Viacom célja már az induláskor egyértelmű és deklarált volt: a klasszikus értelemben vett előadói gyűjtőhely és kommunikációs csatorna, a  Myspace beborulásával megszűnt. Így, aki egy adott előadóról szeretne megtudni információkat , vagy megnézni videóit vagy megvásárolni zenéit, jobb híján a Google-t használja.

A hely, a lehetőség tehát adott volt egy  jó előadói információs platformhoz, immáron már csak élni kellett vele, s úgy tűnik az MTV-nek sikerült elkerülnie minden olyan buktató, amin megbukhat egy ilyen jellegű platform.

Maga a platform mint említettük már több,mint egy éve piacon van, nagyon fontos mobil lába azonban csak a múlt héttől érhető el, egyelőre csupán az App store-ban. Azt, hogy a mai tartalomfogyasztási szokások mellett mennyire kulcskérdés a mobil jelenlét, nem kel ecsetelni, így kijelenthetjük, az MTV Artist platform igazából mostantól tekinthető komplettnek, méghozzá nagyon is komplettnek!

mtv_artist_mobile.jpg

A Viacom ugyanis nem akart többet beleerőszakolni a mobil alkalmazásba annál, ami szükséges, viszont alárendelte azt a zenefelfedezés és az előadói információk teljeskörű kiszolgálásának, a három legfontosabb területen:

1. Zenemegismerés

Az egyik legfontosabb területe a mobil zenei alkalmazásoknak a hallott zenék felismerése. A Shazam vagy éppen a Soundhound természetesen képes erre és több tízmillió felhasználójuk is van, ennek ellenére a zenemegismerés és az előadói információk összekapcsolása nagyon erős és népszerű  funkció lehet!

2. Előadói információk

Sok esetben tudjuk, ismerjük az előadó nevét, mégis tovább információkra lenne szükségünk. Szeretnénk megismerni az előadó történetét, legnépszerűbb számait, látni akarjuk videóit, megakarjuk ismerni a hozzá hasonló előadókat.

3. Vásárlás, előadókhoz kapcsolódóan

Az egyes előadókkal való viszony legfelső szintje az, amikor az adott zenésztől tartalmat szeretnénk vásárolni vagy koncertjére hegyet akarunk enni, vagy kíváncsiak vagyunk arra, mit írt, mondott, osztott meg a Twitteren vagy éppen a Facebook-on.

Az MTV Artist mobil alkalmazás tehát zenefelismeréssel, előadói profiloldalakkal valamint jegyvásárlási lehetőséggel várja a zenekedvelőket. Nem akar ugyanakkor több lenn ennél, azaz ha zenét akarunk hallgatni, vásárolni, azt nem itt tehetjük meg és sem a webes, sem a mobil verzió nem is akar streaming vagy éppen online rádió szolgáltatás lenni.

Elég lehet mindez a sikerhez? Ha azt vesszük alapul, hogy a MySPace eltűnése, majd pedig nem túl sikeres visszatérése miatt továbbra is gyakorlatilag nyitott az a piaci rés, amely az előadók és a zenekedvelők kapcsolattartást hivatott betölteni, akkor a válasz egyértelmű igen. Akkor is igen a válasz, ha a kérdés az, szükség-van-e arra, hogy a zenemegismerés és az előadói információk egy helyen elérhetőek legyenek. A kérdés inkább az, hogy a zenemegismerés során nagyon jól beágyazott szolgáltatásoktól képes lesz-e elvonni a figyelmet az MTV.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr515609190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása