Free Music!

Lehet, az Apple mégsem fogja tudni elindítani időben streaming szolgáltatását

2015. május 14. - Pléh Dániel

Az Apple a tervek szerint alig egy hónap múlva fejlesztői konferenciáján mutatja majd be azt, hogy egy évvel a Beats Music akvizíciója után hova, milyen irányba is szeretné ténylegesen fejleszteni az iTunes-t.

apple_120912.jpg

Az új iTunes egyik alappillére az Apple streaming szolgáltatása lesz, amely infrastruktúrájában a Beats Music-ra épül majd, de az iTunes része lesz. Az új, streaming termék szervesen integrálva lesz az iTunes-ba, és az iOS9-be és minden olyan alkalmazásba, amely bármely Apple platformon zenefogyasztáshoz kapcsolódik, legyen az iPhone, Tablet vagy éppen Apple TV. A fő vezérelem, mozgató rugó a felhasználó saját zenei adatbázisa lesz, és a saját valamint az iTunes/Beats adatbázisban levő tartalmak közötti átjárás felettébb könnyű lesz, a kétféle tartalom közötti elhatárolás nem lesz jelentős és az egész alapvetően egy bármikor, bárhonnan elérhető, felhő alapú szolgáltatás lesz.

Magáról a szolgáltatásról tehát meglehetősen sokat tudunk- mint általában az Apple termékekről és szolgáltatásokról a félig-meddig koordinált szivárogtatások révén- sőt az is látható, érezhető, hogy az Apple most valóban biztosra szeretne menni annak érdekében, hogy visszaszerezze domináns pozícióját a zeneiparban és ennek érdekében attól sem riad vissza, hogy egészen alpári módszereket vessen be vetélytársaival szemben.

Mindeközben ugyanakkor a hírek szerint az Apple ismételten ugyanazzal a problémával küzd, mint amivel 2 évvel ezelőtt, az iTunes Radio indulásakor, azaz a szolgáltatás technológia értelemben lehet, hogy kész az indulásra, a kiadókkal folytatott tárgyalások azonban lassabban haladnak a tervezettnél. Akkor- azaz az iTunes Radio indulása előtt- végül a keddi bejelentés előtt 4 nappal sikerült minden kiadóval elvi megállapodásra jutni, de még így is a 2013 júniusában tartott konferenciáén csak az őszi indulást tudta bejelenteni az Apple.

Pontos információk ugyan nincsenek, de meg nem erősített hírek szerint a fő problémát pontosan azok a pontok jelentik, amelyben az Apple ingyenes elérést szeretne biztosítani a szolgáltatást bizonyos részeihez.  A tárgyalásokhoz közel álló források szerint  az Apple és a legnagyobb, piacvezető kiadó, a Universal Music tárgyalásai azok, melyek a legkevésbé haladnak. Zárójelben jegyezzük meg, hogyha ez így van, az abszolút nem (lenne) meglepő, hiszen a Universal és extravagáns vezére, Lucian Grange az, aki leginkább külön utakon jár a tartalmak licenszelése és a digitális szolgáltatásokhoz való viszony tekintetében.

BeatsDrDre.jpg

A 9toMac forrásai ellenben azt állítják, hogy ugyan a kiadói tárgyalások valóban lassabban haladnak, az Apple azonban eltökélt azt illetően, hogy a WWDC keretében bejelenti a szolgáltatást és a még júniusban az iOS 8.4 részeként el is indítja azt, illetve jelentősen kibővíti azon országok sorát, ahol az iTunes Radio elérhető.

S ha mindez nem lenne elég, az Apple-nek elképzelhető, hogy az indulás előtt még tengerentúli trösztellenes hivatal, az FTC kérdéseire is válaszolnia kell, összhangban az Európai Unió versenyjogi szervezetének vizsgálatával. Mindkét testület pontosan azt vizsgálja, amivel a hírek szerint az Apple fő célja: minél több sztár exkluzívan a saját szolgáltatásába csábítani és erősíteni azt, a vetélytársak rovására is…

Az immáron Dr.Dre-vel, Jimmy Iovine-al megerősített Apple tartalom csapatnak nem lesz könnyű dolga. Úgy kell nagyon rövid idő alatt komoly megállapodásokra rávenni a kiadókat, hogy közben a megállapodások alapelveit vizsgálják és vitatják a versenyjogi szervezetek..Hibázni pedig most már nem hibázhat az Apple, mert ha azt teszi, valószínűleg hosszú évekre lemondhat a vezető szerepről a digitális zenei világban…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr857435808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása