Free Music!

Kudarcra van ítélve az Apple Music?

2015. június 14. - Pléh Dániel

Alig egy hete, hétfőn jelentette be az Apple, Apple Music névre hallgató, a zenei fogyasztásokat és a zeneipart az iTunes 2003-as indulásához hasonló mértékben forradalmasítani tervező szolgáltatáscsomagját. Az indulás óta eltelt időben szinte mindenki a zeneiparban azt latolgatja, mennyire lehet majd sikeres a szolgáltatás, egy teljesen más környezetben, mint amiben anno az iTunes Music Store indult el.

A bejelentés óta eltelt időben többeknek volt szerencséjük kipróbálni magát a szolgáltatást. Az szinte a teljes zeneipar által elfogadott tézis, hogy az Apple-nek csak abban az esetben van reális esélye, amennyiben tökéletes szolgáltatással lép piacra, mind koncepció, mind funkcionalitás, mind árazás tekintetében.

applemusic-features.jpg

Előzetesen 4-5 olyan területet említettek a szakemberek, ahol az Apple szolgáltatásnak kiemelkedően kellene szerepelnie:

Szinte tökéletes ajánlások: A Pandora-t ebben a tekintetben, eleddig senki nem tudta, még megközelíteni sem., különösen nem az alapvetően algoritmusokkal dolgozó streaming szolgáltatások. Legközelebb talán két kisebb szolgáltató, a Songza és az Rdio jutottak. Az Apple-nek a Beats Music alapjait felhasználva ezen a téren forradalmian újat és jót kellene nyújtania…

Instant on-demand streaming: Szintén az előzőhöz hasonló, nehezen megoldhatnak tűnő feladat. Egy gombnyomásra halljon az ember olyan zenét, amit szeretne. eddig senkinek nem sikerült, az egyetlen kisérletet pontosan a Beats Music tette, amely több, ablakon megadott kritérium ( hangulat, napszak stb.) alapján próbálta összeállítani a tökéletes listát.

Sima átmenet a már meglevő szolgáltatásokból: Az Apple most,jórészt marketing okokból legszívesebben letagadná, hogy valaha olyan  zenei szolgáltatásokkal foglalkozott, int a P)ng vagy az iTunes Radio.  Pedig igen, és az kulcsfontosságú lenne, hogy ezekből könnyen lehessen átváltani az új szolgáltatásba!

Ehhez képest az első beszámolók felemás, de inkább negatív kritikát mondtak, mondanak a szolgáltatásról és úgy tűnik a legnagyobb probléma az, hogy az Apple sem tudja igazán mit szeretne. A három, pillérre épülő szolgáltatásból kettő, korábban már megbukott koncepciók leporolt, kicsit átalakított verziója amiben nem nagyon látszik, mitől működnének most jól.

A Beats 1 rádió napi maximum 150-200 számot tud majd lejátszani, ami egy 30 milliós zenei katalógusból vajmi kevésnek tűnik, pláne, ha zenemegismerésről beszélünk. Ezt 150-200 dalt is három, maximum 5 ember válogatja majd össze, azaz bajosan lesz képes lefedni minden zenei igényt, sőt valószínűleg inkább a mainstream irányából közelíti majd meg a zenemegismerést. Ez persze nem ismeretlen, ez a hetvenes-nyolcvanas évek rádió modellje. Csak azóta megjelent az internet…

A Connect kapcsán már korábbi, a szolgáltatást bemutató posztunkban megjegyeztük, hogy nagyon komoly erőfeszítésekre lesz szüksége az Apple-nek ahhoz, hogy az előadók számára a Connect ne csupán egy sokadik, sokadrangú platform legyen. Mindezen felül maga a felület is kissé zavaros, egyfajta tumblerbe öntött zenei alkalmazás jellege van…Az Apple nyilván azért, hogy a Youtube-al is versenyezzen- zenei videókat is beletuszakolt a szolgáltatásba, viszont elérni és megtalálni őket szinte lehetetlen.

De távolodjunk kicsit el a funkcionalitástól és nézzük meg, hogyan viszonyul mindez, amit az Apple kínál ahhoz, amit a piacon levő szolgáltatások kínálnak.

applemusic_competitors.pngAz összehasonlítást a Techcrunchtól loptuk

Az árazást tekintve az Apple abszolút átlagosnak mondható árazást választott, amiben csak a családi csomag az, ami egyedi. A 90 napos free trial kiemelkedőnek mondható, de ne feledjük ez alapvetően a Spotify ingyenesen igénybevehető, hirdetésekkel megszakított részével konkurál. Hangminőségben kellemetlen módon az Apple riválisai alatt lesz, ami egy prémiumnak szánt szolgáltatástól kifejezetten kellemetlen..

Összességében tehát az Apple Music, jelen állapotában sokkal inkább tűnik valaminek, ami nagyon sok minden szeretne lenni, de nem igazán tud. A vetélytársak legyőzéséhez ez egészen biztosan kevés lesz, de ne írjuk le azért az Apple-t, hiszen a helyzet sok tekintetben más, mint anno az iTunes Radio esetében. Most, az Apple már nem engedheti meg magának a bukást. Addig kell finomítani, változtatnia a szolgáltatást, amíg versenyképes nem lesz. Ez lehet nem megy majd hamar, lehet nem lesz meg a 100 millió felhasználó, vagy ha meg is lesz, nagy lesz a lemorzsolódás, de az Apple-nek hosszú távon egész egyszerűen megoldást kell találnia arra, hogyan legyen jelen a streaming piacon!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr207528468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása