Free Music!

A U2 a nagy innovátor

2015. augusztus 14. - Pléh Dániel

Az Apple és a U2 tavaly szeptemberben feltételezhetően a digitális zenefogyasztás elleni legnagyobb merényletet követték el akkor, amikor új albumukat minden iPhone tulajdonos készülékére kéretlenül feltöltötték.

Amint aztán kiderült, az Apple és a U2 együttműködése nem csak és kizárólag erre a marketing akcióra összpontosulhatott, hanem  az albumformátum újragondolásán és forradalmasításán való együttműködésben is.

u2_ie.jpg

Maga a U2 is dolgozik ugyanakkor azon, hogy a világ legdigitálisabb zenekarává váljon, (korábban is voltak már egyedi lépéseik) ezt aktuális turnéjuk, az Innocence+Experience erről tanúskodik.

A U2 a világsztárok közül elsőként minden koncertjének egy részletét élőben közvetítette, sokszor véletlenszerűen, sokszor nem annyira véletlenszerűen, olyan világsztárok szereplésével,mint Jimmy Fallon vagy lady Gaga.

 

Ez a fajta mini koncertközvetítés, ugyan egyelőre még nem összevethető a valódi live streaming koncertélménnyel , azonban minden koncerten ,más és elképesztő interaktivitást visz bele a koncertbe és a u2-tól meglepő módon a legmodernebb eszközöket használja fel minderre.

Bono és együttese ugyanakkor talán kevésbé látványos módon,de igen komoly digitális fejlesztéseket hajtott végre, amit a közönség nem is láthat.

A manapság turnézó együttesek esetében a képi illetve videó tartalmak az esetek túlnyomó többségében helyben., a koncert helyszínen vannak tárolva, a u2 ellenben egy felhő alapú megoldásra szavazott. Így hogyha bármilyen okból megváltozik a műsor, akkor csak egyszerűen   le kell tölteni a szükséges elemeket a felhőből és már alkalmazhatóak is. Korábban a program változása esetén az új elemeket laptopon kellet beilleszteni, átmásolni a koncert szerverekre stb.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr557660064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása