Free Music!

A Samsung lehet a TIDAL vevője

2015. október 31. - Pléh Dániel

Tavasszal, amikor hatalmas média érdeklődés mellett elindult Jay-z frissen vásárolt streaming szolgáltatása, a magát prémium streaming szolgáltatásként definiáló TIDAL, felsoroltunk 5 olyan okot, melyek miatt a szolgáltatás sikere több, mint kétséges volt. Az okokhoz aztán csatlakozott maga az Apple is, aki saját alkalmazás platformján tovább drágította az amúgy sem olcsó szolgáltatást.

tidal.jpg

A TIDAL története, itt, azaz alig 2 hónap után tulajdonképpen véget is ért, a jövője kapcsán pedig egyre inkább az eladás időpont és mikéntje vált központi témává. A spekulációk pedig a napokban erősödtek fel igazán, az után, hogy Jay-Z-t a Samsung vezetőivel látták együtt ebédelni.

Persze egy ebéd, vagy egy találkozó még nem kell, hogy bármit jelentsen. De: Nem árt rögzíteni, hogy a Samsung nem túl sikeres zenei szolgáltatás próbálkozásai , köztük a legutóbbi Milk Music központja ugyanebben az épületben található..

Ami az üzleti érdeket érinti, mindkét fél számára lenne, lehetne realitása akár akvizíciónak, akár együttműködésnek. Jay-z számára minden eddiginél egyértelműbb lehet, hogy most, az Apple, valamint a Youtube piacara lépésével a TIDAL esélyei minimálisra csökkentek, azaz addig kell megszabadulni tőle, amíg lehet.

A Samsung számára pedig a TIDAL egy feltehetően utolsó lehetőség, a tartalom piacra való belépésre és a Samsung telefonok támogatására. A mobil tartalom piac és a mobil zenei ökoszisztémák ugyanis nem elsősorban a tartalom bevételek miatt fontosak, hanem azért, hogy a sokkal nagyobb haszonnal kecsegtető telefonok értékesítését támogassák. Ez az a terület, ahol a Samsung rettenetes hátrányban van, akár az Apple, akár a Google, de lassan már a Microsofttal szemben is.

Aztán, hogy a kölcsönös egymásra utaltság és az előnyök miben végződnek majd, az persze kérdés. Lehet, Jay-Z most még nem szeretne sokat keresni, hanem inkább jelenne meg előre telepítve a Samsung telefonokon. Ez a Samsung számára is olcsóbb, és gyorsabb megoldás lehetne, a TIDAL értékét pedig növelné. Úgyhogy Samsung telefon tulajdonosok, ideje felkészülni!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr237988761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása