Free Music!

Youtube vetélytárs indításán gondolkozik az Apple?

2015. november 30. - Pléh Dániel

Az, hogy az Apple nem csak és kizárólag streaming szolgáltatásként képzeli el az Apple Music-ot, már az induláskor érezhető, érzékelhető volt, hiszen az Apple music egyik pillére, a @Connect , messze nem csupán zenei audio tartalmak megosztására lett kitalálva.

Következő lépésként, ugyan nem kapott akkora publicitást, de az Apple Music indulásával párhuzamosan, az Apple a kiemelt és támogatott előadók számára videótartalmak gyártását is megkezdte. Drake Energy című, illetve Pharrell Freedom, illetve Eminem Phenomenal című videóját egyaránt házon belül készített az Apple.

drake-apple-music-video.png

A végső cél azonban könnyen lehet, hogy ennél sokkal-sokkal több, legalábbis erre utal, hogy az Apple platformján immáron nem csupán más oldalakról van lehetőség videókat belinkelni. Ez az apró lépés, amely eddig két, alapvetően az Apple Music arcának is tekinthető előadó ( Drake és Kenny Chesney ) esetében jelent meg, sokkal többet jelenthet, mint egyszerű technológiai lépést.

Persze az Apple esetében még egy faktorról nem szabad elfeledkezni, ez pedig a cégnek a zenei kiadói ambícióihoz kapcsolódik és amely koncepciónak a @Connect és a kiemelt előadói kapcsolatok, exkluzív tartalmak az alappillérét jelentik. Ehhez pedig nyilván jobb és előremutatóbb a saját videó lejátszó használata, mint bármely vetélytársé.

apple-music-vide-embed-kenny.png

A saját lejátszó kialakításában szerepet játszhat az is, hogy az Apple szeretett mindig is azért rendszerekben gondolkozni, ennek pedig az, hogy a videók harmadik felektől ( akik mellesleg most mér vetélytársak a streaming piacon) érkezik, ellentmond ennek az elvnek, a saját lejászt pedig több integrációs lehetőséget kínál (, például elhelyezhető benne egy közvetlen az Apple Music-ra mutató link.

Az Apple ugyanakkor ezzel a lépésével ugyanis, ha titokban és egyelőre még nem nagy dobra verve, de benevezett abba a versenybe,amelyben a Youtube mellett egyre inkább jelen van a Facebook is. Ez a verseny pedig nem másról szól, mint a webes videók uralmáról.

A versenyben pedig az Apple abszolút nem indul rossz esélyekkel, sőt, a megújított Apple TV platform jövő év elejétől saját videó megoldást is kínál majd, amely össze kapcsolva az Apple Music részeként működő megoldással illetve a @Connect-el, valóban egy új és robusztus platformot hozhat a piacra.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr48098418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása