Free Music!

Az Ikea is belép a zeneiparba

2017. december 14. - Pléh Dániel

Amikor  zeneipari szereplőkről beszélünk ,írunk általában és alapvetően   olyan cégekről  esik szó, amelyek  platformot és esetleg hardvert,  vagy platformot és hardvert együtt biztosítanak. Közös jellemzője, a streaming piaci szereplőknek, hogy eddig, alapvetően a mobil eszközökre és mobil zenehallgatásra fókuszáltak.

Mindez akkor kezdett el megváltozni, amikor szép sorban, az összes, amúgy a streaming piacon is érdekeltséggel bíró óriáscég- az Apple, az Amazon és a Google-  elkezdett az Iot az intelligens otthonok és ennek részeként a home entertainment  területek felé (is) elmozdulni.

sono-ikea.jpg

Így  ma már, amikor streaming piacról beszélünk, akkor messze nem csupán a streaming szolgáltatókat értjük, érhetjük alatta, hanem azokat a cégeket is, amelyek  a streaming szolgáltatásokhoz kapcsolódó  hardver megoldásokat ( is) nyújtják.

És amennyiben elfogadjuk ezt a megközelítést, úgy az Ikea és a Sonos bejelentése alapján, az Ikea is zeneipari szereplőnek számíthat majd hamarosan. A két cég ugyanis az Ikea oldalán és révén  jelentette be, hogy a jövőben együttműködik annak érdekében, hogy  előremutató otthoni zenehallgatási megoldásokkal lépjenek piacra. Egyelőre sokkal többet a konkrét megoldásokról nem árultak el, csak annyit, hogy az első bútorok (?) majd valamikor 2019-ben lesznek elérhetőek és megvásárolhatóak a nagyközönség által.

Intelligens zenedoboz

A SONOS-t 2002-ben alapította John MacFarlane, Craig Shelburne, Tom Cullen and Trung Mai, valamint MacFarlane, azzal a céllal, hogy vezeték nélküli audio berendezéseket hozzanak létre. Az első termék 2004-ben vált valóságág, és a Digital Music System néven debütált a CES-en és aratott zajos sikert!

sonosplay5.jpg

A sikert követően a cég hamarosan egy erőstő családdal egészítette ki  a Digital Music System-et, hogy aztán a 2010-es évek elejétől kezdve fokozatosan integrálja az egyre erősödő digitális szolgáltatásokat.2012-ben az Amazon felhő alapú szolgáltatásának támogatásával indult a sorozat, hogy aztán folytatódjon a Deezer-el , később pedig az Apple Music-kal és az Amazon streaming szolgáltatásával.

Közben persze a termékfejlesztés sem állt meg, sőt a megváltozott világ és környezet igényeihez alkalmazkodva a lokális  minél jobb minőségű zenelejátszástól egyre inkább a a streaming szolgáltatásokkal valamint  intelligens hang alapú asszisztensekkel való integrációra kezdte el helyezni a hangsúlyt.

 

Az együttműködés annyiban meglepő, hogy amíg az IKEA alapvetően egy tömegterméknek számít, annak megfelelő árazással, addig a SONOS sokkal inkább mondható prémium, már-már high-end terméknek.

 

A nyilatkozat hivatalosan „zenei és hangzásvilágbeli” témákat említ. Ami azért érdekes, mert a Sonos-ról alapvetően, mint hardvergyártóról szokás említést tenni, de azért a cég ma már ennél több., elsősorban az Amazon Alexa integrációjának köszönhetően. Azáltal ugyanis, hogy a SONOS rendszerei képesek kommunikálni az Amazon intelligens asszisztensével, az egyszerű, minőségi zenét szolgáltató bútoroknál jóval  komolyabb megoldások is elképzelhetőek, mint az  audio integráció a háztartási eszközökkel, biztonságtechnikai eszközökkel.

Ugyan prémium brand, de a SONOS ,mint partner azért is lehet érdekes az ezen a téren lehetőségeket kereső IKEA számára , mivel a legfontosabb zenei  szolgáltatásokkal illetve intelligens asszisztensekkel már most is együtt  tud működni, így ezzel nem kell majd az IKEA-nak bajlódnia. A SONIS pedig ezáltal bebocsátást nyerhet az IKES éves szinten 780 millió vásárlójához...

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr4913453199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása