Free Music!

Keleti streaming óriás robbanhat be a Wall Streetre

2018. június 02. - Pléh Dániel

Amikor a világ zenei piacairól beszélünk, mi magunk is hajlamosak vagyunk  beleesni abba a hibába, hogy alapvetően a nyugati piacokra gondolunk és fókuszálunk. A bevételeket tekintve ez valószínűleg igaz is lehet, a felhasználók számát tekintve azonban bizonyosan nem!

Pedig a világ digitális zeneiparának növekedési területei bizony nem ezek a piacok. Hanem az olyan piacok, mint például a kínai, amely éves szinten 30%-al növekszeik és 2015-ben tavaly már elérték a 2.1 milliárd dollárt. Ennek a gigantikus piacnak meghatározó szereplője a QQ Music, valamint másik két kínai streaming szolgáltató, a Kugou Music és Kuwo Music tulajdonosa, a Tencent, amely így mintegy 700 millió  kínainak nyújt zenei élményt!

tencent_penguin_1.jpg

Az a Tencent, amelynek zenei megoldásait tömöritő holdingja, immáron (félig) publikusan a New Yorki tőzsdei megjelenést szervezi, nem is akármilyen értéken! A kínai telco óriás által tulajdonolt Tencent Music ugyanis nem kevesebb ,mint 25 milliárd dolláros áron tervezi megjelenését a Wall Street-en, ami duplája, mint a piacot vezető svéd Spotify értéke volt.

Csak, hogy érzékeltessük, mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy a kínai streaming cég lesz a Walls street negyedik (444!!)  legjelentősebb technológiai részvény kibocsátója! Első látásra meglepően hangozhat az érték, de messze ne biztos, hogy irreális!

A Kínai nagyfalon innen és túl

A Tencent nevét először akkor kapta fel a világ sajtó, amikor 2016 végén a Tencent és a China Music egyesültek. De önmagában ettől még a Tencent nem lenne úgy emlegetve, mint a következő  Wall streeti sztárrészvény! Nézzük, miért lehet mégis az!

Kína: Hazai pályán a Tencent és a a China Music egyesülésének köszönhetően  a három  streaming szolgáltatás- QQ Music, Kugou Music és Kuwo Music- aktív felhasználószáma havi szinten megközelíti a 700 milliót(!!) és mindemelett a szolgáltatások- szemben a Spotify-al- még nyereségesek is!

gaana-crosses-50-million-monthly-active-users.jpg

India: A kínai mellett az india lehet azon zenei piacok egyike, amely  az elkövetkezendő években meredeken emelkedhet majd. nem mellesleg  az india piacon alapvetően nincsenek ( egyelőre még) jelen a nagy globális streaming szolgáltatók! Ennek a piacnak a Top 3 szereplője a Gaana, amely havi 50-60 millió aktív felhasználóval rendelkezik és amelybe az idei évben fektetett 115 millió dollárt a Tencent.

Egyesült Államok és Európa: 2017 legvégén- azaz alig egy évvel a nagy kínai egyesülést követően- egy felettébb különös tranzakció részeként a Spotify és a Tencent kölcsönösen 10%-os részesedést vásároltak egymásban! A svéd cég számára nyilván ez egyben egy kaput is jelenthet a  hatalmas, de nagyon más  kínai piac felé, de együtt két cég erősebben, hatékonyabban tárgyalhat majd a nagy nemzetközi kiadókkal illetve a Tencent nagy mértékben támaszkodhat a Spotify már meglevő, de a kínai cégből szinte teljesen hiányzó előadói menedzsment tudására és megoldásaira.

A kínai streaming cég értéke csak az elmúlt 1 éven megduplázódott, aminek meglehetősen egyszerű oka van: A olyan hatalmas növekedési potenciállal kecsegető piacokon van jelen, mint az Indiai vagy a Kínai illetve a Spotify-ban birtokolt részesedése révén a világ legjelentősebb zenei piacain is ott van.

Ha esetleg ez a stratégia ismerős lenne valahonnan, az nem véletlen! A Tencent ugyanis  a maga nemében nem  kevesebbet és nem mást is tesz majd mint anno a Liberty Media  televíziózásban, azaz szép lassan ( amúgy nem is olyan lassan) egy globális zenei hálózatot épít ki . 

Az, hogy ez mennyire lesz sikeres persze rengeteg tényezőtől függ majd.  De az, hogy egy streaming fókuszú cég ott van a legnagyobb és a legjelentősebb növekedési potenciállal bíró piacokon is, feltétlenül igazolhatja a meglehetősen masszív piaci értéket.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr3513708396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása