Free Music!

Kihagyhatatlan zenei szereplő lehet a Soundcloudból

2019. március 31. - Pléh Dániel

A Soundcloud elmúlt 3 évét két részre lehet osztani.   2016-ban egy (hibás) álmot kergetve a Soundcloud valami olyasmi szeretett volna lenni, ami túl drága és nem is biztos, hogy beleillik abba, amit addig csinált és( amiben addig erős volt) A vesszőfutás odáig súlyosbodott, hogy  2017 tavaszán abszolút reális lehetőség volt, hogy  közel 150 millió felhasználóval a zsebeiben csődöt kelljen jelentsen.  2017 augusztusában végül a Soundcloud az utolsó pillanatban, de végül megmenekült attól a szégyentől, hogy közel 150 millió felhasználóval a zsebeiben csődöt kelljen jelentsen.Ettől a berlini cég végül megmenekült, köszönhetően a korábbi VIMEO CEO és tapasztalt szórakoztatóipari szakembernek számító Kerry Trainor és az általa összekovácsolt  befektetői csoportnak.

soundcloud_premier.jpg

Az új menedzsmenttel pedig a Soundcloud visszatért az eredeti koncepciójához,  azaz Soundcloud az audio  Youtube-ja narratívára hajazó megközelítésre és  ahhoz, hogy a berlini cég célja az előadók számára olyan plusz eszközöket adni, ( hallgatói információk és analitika, extra tárhely)  amely miatt azok számára megéri évi 70-100 dollárt fizetni.

Ebbe az irányba tett a Soundcloud hatalmas lépést az elmúlt hónapokban, három együttműködés bejelentésével! A sor azonban folytatódott!

 Februárban azt írtuk, hogy „ahhoz, hogy a hogy a DJ-ék számára a Soundcloud legyen a nagybetűs zenei platform, tulajdonképpen ehhez már nem kéne más „csak” a feltöltött mixek  értékesíthetőségének megteremtése. Ez persze nem egyszerű feladat, de  ebbe a irányba is tett egy fontos és nagy lépést a berlini cég! ”  A fontos lépést azóta egy óriási lépés követte, így tulajdonképpen a berlini cég megvalósított  fenti ígéretét!

 A berlini cég ugyanis jelenlegi előadói programját  kiegészítette egy újabb elemmel: Mostantól a programban részt vevő  előadók tartalmai más streaming szolgáltatásokban is megjelenhetnek majd!

souncloud_csomagok.jpg

Ez nem kevesebbet jelent, minthogy  a Soundcloudra feltöltött zenék  megjelenhetnek párhuzamosan ezzel a Amazon Music,  az Apple Music,  a Deezer,  az Instagram, a  Spotify, és a  YouTube Music berkein belül, aza lényegében minden fontos streaming szolgáltatásban!

Ráadásul mindenezért a Soundcloud egyetlen eurócentet sem kér, azaz a összes bevétel, amely a fent említett szolgáltatásokon való lejátszásokból adódik, közvetlenül és csorbítatlanul az előadóknál landol, majd!

A berlini cég sokat és komolyan dolgozott nem csupán  az üzleti modellen, hanem a felhasználói élményen is. A SoundCloud Premier névre hallgató szolgáltatás a mostani publikus béta előtt hónapokon keresztül volt tesztelés alatt, olyan Grammy jelölt vagy éppen fesztivál húzónévnek számító  előadók, mint Leaf, mobilegirl, Jevon and Thutmos által.

A SoundCloud Premier két szempontból is kulcs fontosságú lépés a Soundcloud részéről. Egyrészt abban, hogy az underground előadók számára a Soundcloud legyen az első és elsődleges zenei elosztóközpont.   Másodsorban pedig abban, hogy a Soundcloud hatalmas—közel 20 millió főt számláló feltöltő bázisa számára a berlini cég prémium megoldásai sokkal nagyobb értéket képviseljenek!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7614660437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása