Free Music!

Durva 2020 után a Tik-Tok erősebb mint valaha

2021. március 18. - Pléh Dániel

2020 teljesen más év lett, mint ahogyan azt bármelyikünk gondolta volna, a koronavírus mindent át és felülírt! Hosszasan lehetne sorolni a szolgáltatási területeket, amelyeket a koronavírus felforgatott.

tiktok_mobile2.jpeg

2020 a Tik-tok számra ugyanakkor teljesen más értelmet nyert. A céget nem a koronavírus tépázta meg- (sőt..) azonban ennek ellenére a megszűnés szélére sodródott.  A zeneműkiadói pereknél lényegesen nagyobb gondot okozott ugyanis a Bytedance-nek  Donald Trump amerikai elnök Kína ellenessége. Ennek keretében ugyanis a fehér ház korábbi  ura a Tik-Tok-ot magát is nemzetbiztonsági kockázatnak bélyegezte, és az Egyesült Államokból való kitiltással is fenyegette.

A hektikus 2020-as év ellenére  2021 márciusában azt mondhatjuk, hogy  a tik-tok nyugodtabban és erősebben várhatja ez az évet, mintahogyan az előzőt zárta! Nézzük, miért:

Kiadói megállapodások

A Tik-Tok tulajdonosa, a Bytedance hosszú ideig nem tudott megállapodni a nagy nemzetközi kiadókkal tartalmaik jogosításáról. Olyannyira nem, hogy ez illetve maga a Tik-Tok alkalmazás kiadói megállapodásainak hiánya, akár utóbbi létét is veszélybe sodorhatta(volna) . Ezen sikerült enyhíteni annak köszönhetően, hogy  a kínai cég és a kiadók hosszas tárgyalás után rövid távú, áthidaló jellegű megállapodásokat kötöttek.

2020 második felében aztán ezen megállapodásokat egyre több eseten hosszú távú megállapodások váltották fel.  A kínai cég sorrendben novemberben a Sony-val, decemberben a Warner Music-kal, februárban pedig a Universal Music-kal jutott megállapodásra. Szinte valamennyi megállapodás hangsúlyozza, hogy az egyezségnek köszönhetően az előadók az eddigieknél több  bevételben részesülnek majd a Tik-Tok népszerűségéből. A virágnyelven megfogalmazott kijelentés lényegében azt  jelzi, hogy a Bytedance végül hajlandó volt sokkal többet fizetni a kiadók számára. A kínai (?) cég ugyanakkor ennek fejében azon felül, hogy a kiadók tartalmait legálisan és rendezett körülmények között szerepeltetheti  hatalmas és egyre csak növekedő platformján arra is lehetőséget kap(  hatott), hogy  jövőbeni, jelenleg a kiadók számára még nehezen érthető üzleti modellben működő  termékeihez ( például a Spotify vetélytárs Resso)  is felhasználhassa azok tartalmait. 

Tik-Tok vs Trump

Donald Trump ma már nem számít tényezőnek és faktornak a Tik-Tok számára, de ettől függetlenül a döntések amiket hozott elnöksége alatt nagyon is befolyásolják a Tik-Tok jelenlétét a tengerentúlon. A Biden adminisztráció roppant sok helyen homlokegyenest más felfogást használ, mint elődje, de ez talán pont  Kína és a kínai vállalatok esetében legkevésbé észrevehető.

A hasonló álláspont ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Biden adminisztráció pontosan ugyanazt a stratégiát követi , követné konkrét cégek esetében. A Wall Street Journal által megszelőztetett információk  szerint  ugyanis az amerikai kormányzat a Biden adminisztráció kifejezett kérésére  egyelőre jegeli a kínai cég fellebbezésére adandó válaszát, addig amíg  ki nem alakítja  Kínával kapcsolatos internetes  és adat stratégiáját.

Mindez azt is jelenti, hogy az alsóbb szinteken- azaz például a folyamatban levő jogi eljárásokban- sem vérhastó érdemi fejlemény eddig, azaz a Tik-Tok által indított per, ami a betiltásuk ellen irányul, hosszabb ideig megállhat.

Új tulajdonosok

A megváltozott helyzet természetesen  fundamentálisan befolyásolja  a még a Trump adminisztráció nyomására tető alá hozott megállapodás tervezetet,amely értelmében a Wal-Mart és az Oracle összesen 20%-os részesedéssel ( előbbi 7.5%, utóbbi 12,5%)  bír volna a tengerentúli operációért felelős, TikTok Global névre hallgató cégben. ( bár az Oracle esetében a partner  talán valóban jó, pontosabb megfogalmazás ebben az esetben ugyanis az Oracle-lel kötött megállapodás nem eladás formáját ölti majd, hanem egyfajta struktúraváltásét. Az Oracle a kínai vállalatcsoport technológiai partnereként vesz majd részt az üzletben, és a Tik-Tok amerikai felhasználóinak adatait fogja kezelni.)

Az enyhülő  politikai nyomás miatt ugyanakkor a kínai cég most már messze nem olyan nyitott ( bár akkor sem volt túlzottan az) a tranzakcióra, ami akár így elemeire is eshet a közeljövőben.

Töretlen népszerűség

2020 ugyanakkor egy téren egyértelműen a Tik-tok éve volt, és ez talán a legfontosabb terület: a népszerűség. A kínai cégnek nagyon-nagyon jót tett a koronavírus illetve az azt követő  lezárások. Az otthon  ragadottak szinte mintha  rákattantak volna a Tik-Tokra, az alkalmazásszám pedig felrobbant a 2020-as évben.  

tiktok-downloads-by-quarter.jpg

A Tik-Tok immáron több, mint 2 milliárd felhasználója nem kevesebbet jelent, minthogy a minden harmadik-negyedik ember a világon fent a kínai oldalon és fent van a telefonján a kínai cég alkalmazása. Ennél jobban talán semmi nem jelzi azt, hogy miért is a Tik-Tok a zeneipar jelenlegi legfontosabb kérdése, vagy talán jobb ha azt mondjuk megoldandó problémája.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr1016293222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása