Free Music!

Az Apple a Beats felvásárlásával enyhítene zenei gondjain...

2014. május 15. - Pléh Dániel

A 2013 és vége, illetve a 2014-es év elején történtek drasztikus változást indítottak el a digitális zene jelenlegi egyeduralkodójának, az Apple-nek és az iTunes-nak a piaci helyzetében.

Ezek az elindult változások pedig lépéskényszerbe hozták a hosszú éveken át végtelenül kényelmes helyzetben levő óriáscég tartalomipari részlegét. Az iTunes letöltések növekedési üteme már 2012-ben elkezdett csökkenni, s így hiába dominálja továbbra is az Apple és az iTunes az egyedi letöltési (a lá carte) piacot, a streaming szolgáltatások előretörése és az megoldásnak szánt iTunes Radio egyértelmű sikertelensége bevallottan pánikot okozott a Cupertino-i cégnél.

apple_beats2_650.jpg

A pánik eleddig odáig jutott, hogy most már az Apple-nél is látják, hogy az amit Steve Jobs csak „a pokol befagyása utánra” jósolt, az akár már rövid távon is szükség lehet. A Jobs-i levektől való drasztikus eltávolodást mutatja az, a múlt héten a Financial Times által megszelőztetett információ, amely szerint Tim Cook vezetésével az Apple a Beats Electronics és a Beats Music felvásárlására készül.

Amennyiben igazak a kiszivárgott információk, úgy az Apple 3.2 milliárd dollárt fizet majd a Dr. Dre és Jimmy Iovine által indított vállalkozásért. Ezzel ez lesz minden idők legnagyobb Apple akvizíciója! Igaz ez annak ellenére, hogy az Apple igen-igen aktívnak mondható akvizíciós téren, hiszen csak az elmúlt 18 hónapban 24 akvizíciót hajtott végre, ám ezek közül a legjelentősebb is mindössze 350 millió dolláros volt.

A Beats története

A Beats Electronics-ot 2006-ban alapította Interscope-Geffen-A&M vezető Jimmy Iovine és a hip-hop producer Dr Dre, annak érdekében , hogy valóban jó minőségű fülhallgatókkal lássák el az egyre bővülő hordozható kütyü, zenelejátszó, mobiltelefon tulajdonosokat.

A fejhallgató biznisz aztán 2012-ben bővült komplett zenei üzletté, a MOG Music megvásárlásával. Ezzel vette kezdetét Dr.Dre sokáig misztikus zenei projektje, a Daisy amely aztán idén januárban jelent meg a piacon, Beats Music néven.

A Beats indulását roppant média érdeklődés kísérte, és az egyedi megközelítés, a valóban szép felhasználói felület ellenére az első 100 nap alapján a Beats Music inkább csalódást okozott az iparági szereplők számára.

Miért pont a Beats?

A Beats ereje alapvetően az Apple számára nem magában a fülhallgatóiban van, bár a Beats valóban piacvezető a prémium- 100 dollár feletti- fülhallgató piacon, hanem magában a márkában no meg persze a zenei szolgáltatásban.

A Beats, mint márka egy klasszikus prémium márka, amely igen jól illeszkedhet az Apple márka stratégiájába,a Beats nyilvánvalóan képes is lehet önmagában is legyártani azt a mennyiséget, amelyre igény van, de az igazi oka az akvizíciónak minden valószínűség szerint a Beats Music.

Az Apple hosszú éveken át magabiztosan uralta a világ zeneiparát az által, hogy az iTunes volt a legnagyobb zeneáruház. Ez jelenleg is igaz, ugyanakkor a streaming szolgáltatások előretörése, az a lá carte piac csökkenése miatt ma már egyértelműen látszik, hogy az Apple-nek is drasztikusan át kell alakítania zenei stratégiáját és magát az iTunes-t is! Ezt persze az Apple megoldhatná belső erőforrások segítségével is, azonban az akvizíció gyorsabb válasz lépést, elmozdulást tehet lehetővé.

Azt se feledjük, hogy az Apple hajtott már végre komoly zenei akvizíciót: 2009-ban a Lala.com felvásárlásával kezdett el a Cupertino-i cég a később iTunes Match néven piacra vitt felhő alapú szolgáltatás projektjén dolgozni.

Kik járnak nagyon jól a megállapodással?

A megállapodással meglepően sokan járnak jól- már amennyiben tényleg létrejön, de a források szerint ez szinte biztosra vehető. A listán az első helyen természetesen maga a két ötletgazda Dr.Dre és Jimmy Iovine áll, előbbi ahogyan az a lenti videón látható is, büszkén már az első milliárdos rappernek vallja magát.

Nagyot kaszálhat az akvizíción a Carlyle Group, amely 2003 év végén 500 millió dollárt fektetett be Dr.Dre-ék zenei projektjébe.

A legnagyobb nyertes - pénzügyi értelemben- azonban valószínűleg a Universal Music lesz, amely még a zenei projekt elején 14%-os kisebbségi tulajdont vásárolt, amely az akvizíció végén közel 500 millió dollárt ér majd

Ha beszéltünk a nyertesekről, ne feledjük el, hogy a tranzakciónak egy hatalmas vesztese is van, a HTC, amely 2011-ben többség, 50,1%-os részesedést vásárolt a cégben alig több, mint 300 millió dollárért és amely ezt két részletben, veszteséggel adta el és amely részesedés most, mintegy 1.6 milliárd dollárt érne…

 

A tranzakció amennyiben megvalósul, egészen biztosan drasztikus változásokat indít majd el, a már amúgy is forrongó digitális zenei piacon. A lépéssel pedig Tim Cook teljesen egyértelműen a Jobs-i örökséggel szembemenve, saját stratégiáját valósítja meg a Beats felvásárlásával és azzal, hogy a hírek szerint mind Dr.Dre, mind Iovine az Apple-nél folytatja pályafutását.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr516142065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása