Free Music!

A szemünk előtt formálódik a 21.századi Music TV

2016. március 15. - Pléh Dániel

A Vevo hosszú éveken keresztül a zeneipari kooperációk iskolapéldája volt: A két nagy kiadó és kockázati tőkebefektetők által létrehozott, prémium zenei videóélményt nyújtó oldal létre hívása óta fokozatosan növekedett egészen odáig, hogy napjainkban már a zenei videók fogyasztását domináló szolgáltatássá vált, amely Youtube méltó vetélytársának tekinthető.

vevo_logo_2013.gif

A brutális növekedés ellenére a Vevo sorsa több, mint kérdéses. A két tulajdonos lemezkiadó számára jelenleg fontosabb a befektetés nyereségének realizálása, mint további befektetések végrehajtása a terjeszkedés támogatására. A Vevo tehát eladó, ez a tény már idestova másfél éve ismert.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a Vevo résztulajdonosa egyben legnagyobb vetélytársává is vált. A Youtube Red ugyanis a prémium tartalmak, a reklámmentesség valamint a továbbfejlesztett funkcionalitás révén abszolút a Vevo-tól szeretne elvenni  látogatókat.

Ezt tudva, teljességgel logikus lépés (volt) a Vevo részéről, hogy maga is ebbe az irányba indult. Az már meglepőbb, hogy mindezt  akvizíció révén tette, teszi meg, a 2006-ban lapított Showyou megvásárlásával.

Showyou

A  2011-ben  anno VodPod néven  létrehozott, később  Showyou-ra átkeresztelt alkalmazás  létrehozásának célja az volt, hogy az emberek megtalálhassák azokat a videótartalmakat, amelyek valójában érdeklik őket.  Az alkalmazás eleinte egy Flipboard-szerű felületen kínált fel videókat, amelyek a korábban lájkolt Youtube csatornák, a barátok által  a Facebook-on, Twitteren vagy más közösségi oldalakon megosztott videók, vagy akár azáltal, hogy  az alkalmazáson belül lekezdünk követni  más felhasználókat.

showyou-profile.jpg

Az alkalmazás következő- és a Vevo számára  talán fontosabb- evolúciós fázisa 2014 őszén jött el, amikor tartalomtulajdonosok számára lehetővé tették, hogy saját maguk hozzanak létre csatornákat, amelyeket előfizetési díj ellenében nézhetnek a Showyou felhasználók. Az elmúlt mintegy 16 hónapban olyan cégek csatlakoztak , mint  a NASATV, a AP hírügynökség,a Reddit TV, a VICE Media vagy az ABCNews.

 

 

A tervezett előfizetéses modell több lépcsős lenne, akár, mint a Youtube Red, vagy a Spotify esetében, azaz az ingyenes Vevo nem tűnik majd el, sokkal valószínűbb, hogy a prémium verzióban több funkciót kínál majd a szolgáltatás.

A Showyou vásárlásával a Vevo nem csupán  az előfizetéses modell felé mozdul el, hanem egyértelműen szeretne mélyebb kapcsolatot kialakítani, mind az előadókkal, mind a videó klipek megtekintőivel.

Ezt a megközelítésben való módosulást jelzi a prémium videómegosztó ( sic) legújabb alkalmazás verziói is. Az új alkalmazás folytatja ugyanis az iOS verzióban elkezdett utat és igen- igen nagy hangsúlyt helyez a perszonalizációra! Első indításakor meg kell adnunk kedvenc előadóinkat, zenei stílusainkat pontosan ugyanúgy, ahogy azt a Tinder esetében tennénk, a felkínált előadók fotóját jobbra vagy balra húzva.

A következő belépéskor egy végtelenül egyszerű, könnyen áttekinthető televízión is könnyen kezelhető felülettel találkozhatunk, 3 füllel. Az első,  Spotlight névre keresztelt részben csupa a zene ízlésünknek megfelelő videót ajánl az alkalmazás, a Favorites fülön a kedvenceink  lesznek elérhetőek, a Toplist fülről pedig a különböző  toplisták.

vevo-appletv.png

A televíziós felület – ami messze nem csupán a mobil felület Tv képernyőre optimalizált verziója- további különlegessége, hogy  minden létező eszközzel segíteni igyekszik azt, hogy hátradőlve élvezhessük a zenét. Mindez nem kevesebbet  jelent, minthogy az alkalmazás, a mobilon hallgatott zenéink alapján folyamatos zenei élményt próbál nekünk nyújtani, anélkül ,hogy folyamatosan a következő számmal kellene foglalkoznunk.

A Tv márpedig kulcs fontosságú területté válhat hamarosan, hiszen a televíziókon z ember nem zenét akar hallgatni, hanem videóklipeket szeretne nézni. Ha mindez ráadásul mobilon megnézett, meghallgatott videóklipek  és zenei ízlése lapaján  történik, az komoly előny lehet a Vevo számára.

Ugyan minden Vevo dolgozó és a menedzsment is roppant óvatosan nyilatkozik a Youtube és a Vevo kapcsolatáról, a Vevo számára az elkövetkezendő időszak legfontosabb kérdése az önállóság felépítése lesz. A Vevo havi 12 milliárd videómegtekintésének  túlnyomó része ugyanis a mai napig a Youtube felől érkezik. A Vevo feladat tehát nem més, mint hogy elhitesse a zenekedvelőkkel, hogy a személyre szabottabb, magasabb minőségű ajánlások érdekében megéri letölteniük egy külön alkalmazást. Ha ez sikerül, akkor onnantól kezdve az, hogy fizessenek is a prémium tartalmakért, már gyerekjáték lesz. És valóban, ha mindez sikerül, akkor előttünk áll majd a 21.századi Music TV.  

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr498170422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása