Free Music!

Saját zenei tehetségkutatót indít a Spotify

2017. december 08. - Pléh Dániel

A streaming zenei piacok  és szolgáltatók  egyre erősödő versengésének  egyik következménye, hogy az exkluzív tartalmaknak hosszú évek után ismételten nagyon komoly jelentőség lett. A cunamit a TIDAL indította el, amely lényegében  csak  az exkluzív tartalmakra építette fel üzleti modelljét.

spotify-wall.jpg

Őket követte az Apple Music, amely sok más tényező mellett, az exkluzív tartalmakban (is) bízva szeretné letaszítani a trónról a piacvezető Spotify-t.

Mindeközben a svéd cégnek sokkal inkább magukkal az előadókkal voltak gondjai akik kevesellték a lejátszások után nekik járó díjakat. Ennek következtében pedig  több, meghatározó zenekar tartalmai csak késve vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek a svéd cég szolgáltatásában. Innen nézve nyugodtan nevezhetjük megkésettnek a Spotify lépését, hogy zenei tehetségek keresésébe fogott. De  ahogy a mondás tartja, jobb későn, mint soha.

Különösen, hogyha a tehetségkutató a Spotify már meglevő eszközeit használja, támogatja  saját gyártású  nem csupán audio tartalmak megjelenését és különösebb extra befektetést nem is igényel. Mert mit is ajánl a Rise névre hallgató  tehetségkutató?

spotify-rise.jpeg

Annyit, hogy 1-2 havonta  bemutat 4 új, figyelemre méltó előadót, akiket aztán a szolgáltatás különböző pontjain illetve partnerei révén is  promotál majd a svéd cég. Ennek keretében a hírek szerint  a Spotify  külön fesztiválokat szervez majd a feltörekvő előadói számára, és természetesen a velük, róluk készült  videó tartalmak és megjelennek majd a svéd cég  videóplatformján.  

A Daniel Ek által alapított és vezetett cégnek több célja is lehet a tehetségkutató indításával. Egyrészt lehetséges ( bár a Spotify által bőszen tagadott) cél, hogy  lemezkiadóvá  (is) váljon a Spotify.  Amennyiben ez így lenne, az alatt természetesen nem azt kell érteni, hogy a svéd cég  sorozatszám  jelentetné meg az újabb és újabb  előadók és zenekarok tartalmait. Sokkal inkább egy olyanfajta kiadót érdemes elképzelni, mint amelyben a nagy vetélytársa, Apple is gondolkozott, gondolkozik. Kis számú, de exkluzív előadó számára nyújtott full service kiadói szolgáltatás.

Sokkal valószínűbb azonban, hogy a svéd cég fő célja az, mai a leglogikusabb lenne: a program segítségével kinevelni olyan előadókat, amelyek  a Spotify-hoz kötődnek, és amelyek  segíthetnek az egyelőre még meglehetősen küszködő saját tartalmakra fókuszáló üzletág fellendítésében is. És persze, azok az előadók, melyeket a Spotify maga „nevel” ki, jó eséllyel lojálisabbak lesznek majd a svéd céghez, mint azok, amelyek nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5213046284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása