Free Music!

Teljesen mások a használói az Amazon és az iTunes áruházaknak.

2008. április 23. - Pléh Dániel

Az online zeneáruházak-szerencsére- egyre élesedő versenyében nagyobb és nagyobb értelmet kezd jelenteni,a vezető szerep, és a szolgáltatások célcsoportja.

A legújabb, s a piacot talán legjobban felkavaró jelentés, nem magával a digitális zeneáruházak sorrendjével, vagy magával az amerikai kontinens zeneboltjainak (online+offline) sorrendjével foglakozik, hanem a jelenlegi piacvezető (iTunes) illetve a legígéretesebbnek vélt kihívó, az Amazon fogyasztói szokás alapú összehasonlításán alapul.

A New Yorki székhelyű, NPD kutatóintézet elemzése szerint ugyanis az Amazon boltja nem az iTunes rovására,hanem amellett nő. A kutatási eredmények szerint az Amazon vásárlóinak mindössze 10%-a vásárolt korábban az iTunes-ból. Az eredmények tehát azt sugallják, hogy az MP3 bevezetése révén egy teljesen új fogyasztói réteget sikerült megnyerni.

Igen érdekes eredményekre jutottak demográfiai értelemben is: Az iTunes lényegesen népszerűbb a tinédzserek körében (vásárlóinak 18 százaléka a 13-17 éves korosztályból tevődik össze, szemben az Amazon mérési hibahatáron belüli 3 százalékával. Ezzel szemben az Amazon szolgáltatása népszerűbb a férfiak körében, 64%-a a vásárlóknak férfi, míg az iTunes esetében ez az érték mindössze 44%.

A kutató cég ugyanakkor sietett leszögezni, hogy adataik szerint ez év februárjában, mintegy tízszer(!!) több zenét adtak el az iTunes-on keresztül, mint az Amazonon keresztül. Ennek elsődleges oka a tinik körében elképesztő népszerűségnek örvendő ajándékkártyák, az igen-igen hatékony termékkapcsolás az iPoddal és a hozzá letölthető szoftverrel,végül, de nem utolsó sorban pedig a megszokás, a tradíció okán.

Mindennek ellenére a kutatás eredménye egy, igen biztató dolgot feltétlenül jelez: a digitális zeneletöltés számára még igen jelentős piaci tartalékok lelhetőek fel, melyeket okosan kihasználva tovább növelhetőek a legális zenei bevételek.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr50635167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása