Free Music!

Egyre nagyobb nyomás az Apple-ön az album only eladás bevezetéséért!

2008. szeptember 05. - Pléh Dániel

A hagyományos zeneterjesztéshez hasonlóan, a digitális zeneterjesztésnek is megvannak azok az iparági standardnak vehető megoldásai, a zenei marketingszakemberek számára, amelyeket erősen ajánlott betartani.

 
A digitális zene esetében, ezen a listán az első helyek egyikén (ha nem magán az első helyen) az iTunesba való bekerülés szerepel, szerepelt. Az elmélet azonban a gyakorlatban nem feltétlenül sikeres. Legalábbis ezt mutatja Kid Rock legújabb albumának példája, amelyből eddig mintegy 1.7 millió darabot vásároltak, világszerte, annak ellenére, hogy  az iTunes virtuális polcain nem volt megtalálható. Az album sikerén, és a pozitív trenden (az elmúlt 22 hétből 19 alkalommal növekedtek az eladásai) a kiadó, Warner egy, korában kiadott, és az iTunesban megtalálható albumot vont vissza, és erősítette evvel a fizikai eladásokat.
 

Az alapvető érdekellentét az iTunes és a kiadók között az albumeladások támogatásában (illetve nem támogatása) rejlik. A vásárlók ugyancsak igényelnék ezt a megoldást, annak ellenére, hogy bizonyos kedvezményeket már most is kapnak kedvezményeket azok, akik egy album valamennyi dalát letöltik.

 
Alapjában véve ugyanakkor patthelyzetről beszélhetünk, amelynek az igazi vesztesi a zenekedvelők. Az Apple és az iTunes ugyanis a digitális zenei bevételek közel 90%-t adja a kiadók számára, így az iTunes elhagyása, globálisan egyetlen kiadó számára sem realitás.  Ugyanakkor azon együttesek számára- mondhatni az igazi legendák- amelyek még mindig erőteljesen mozgatják a hagyományos hanghordozó piacot, a digitális track eladások révén csak CD forgalomból származó bevételeik töredékét realizálják. Mér aki, mert több, igazán nagy név (elég ha csak a Beatlest említjük) nem is teszi elérhetővé tartalmait digitális formában.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr99638591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása