Free Music!

Ingyenes zenei szolgáltatást indít a Microsoft?

2009. július 31. - Pléh Dániel

 A letöltő szolgáltatások piacán gyakorlatilag a piaci szereplők bevallása szerint is megtörhetetlen az Apple és az iTunes vezető szerepe. (az Amazon indulásakor oly bíztatónak tűnő Amazon Mp3 letöltőszolgáltatás számára is úgy tűnik túl nagy falat volt Steve Jobs cégének szeme-fénye.

 
Az ingyenesen igénybevehető, alapvetően hirdetések által szponzorált streaming szolgáltatások piaca ugyanakkor dinamikusan növekszik, s egyre több iparági szereplő véli úgy, hogy hosszú távon csak ezek a szolgáltatások maradhatnak majd meg a piacon. A streming piac tehát  telített (egyesek szerint túltelített) a Rhapsody-val, a MySpace Music-al., Spotify-al és a többi, független szolgáltatóval, s mindez  a szűkülő hirdetési potenciál mellett egyre több és több szolgáltatás ellehetetlenüléséhez vezet(het) majd.
 
Erre a piacra kíván a hírek szerint belépni a Microsoft, amely nem először próbálkozik a zenei piacon való megjelenéssel, valljuk meg, eddig két kísérlete semmi esetre sem volt sikeresnek mondható.  A találgatások az új szolgáltatásról Pete Bale a cég MSN részlegének vezetőjének, a Telegraphnak adott nyilatkozata indította meg, mely szerint a redmondi cég, még e hónapban egy streaming zenei szolgáltatással kíván megjelenni a piacon. Az igazgató- némi meglepetésre- név szerint említette az Európában már oly sikeres, s éppen a legnagyob zenei piacon, az Egyesült Állaokban a piacia lépését fontolgató  Spotify-t, mint követendő példát.
 
Az interjúban a kiadói tárgyalásokról nem sok szó esett, de Bale egyértelművé tette, hogy a Microsoft saját maga által üzemeltetendő szolgáltatás üzleti modelljének kidolgozása és pontosítása, a többi ilyen jellegű szolgáltatás tapasztalatait (is) figyelembe véve még folyamatban van.
 
S hogy mit tartogathat a Microsoft számára ez a szegmens?  A Microsoft belépése a streaming piacra várhatóan átrendezi az amúgy is folyamatosan mozgásban levő piacot. Igaz célpontja a lépésnek ugyanakkor nem a MySpace vagy a Rhapsody hegemóniájának a megtörése lehet, sokkal inkább egy teljesen multiplarform streaming megoldás kialakítása, amely egyszerre érhető el Xboxon, Zune-on és online. Egy ilyen szolgáltatás valójában nem is szolgáltatás, hanem egy önálló platform. Egy platform, amely az ősi vetélytárs, Apple platformját, az iPhone-t veszi célba, nem először, s feltételezhetően nem is utoljára. A sikerhez azonban nem elég egy vagy több kedvelt eszköz, s egy ingyenes zenei szolgáltatás. Ha a Microsoft komolyan le kívánja győzni az Apple-t ezen a területen, akkor az integrációt és a kezelőfelületeket kell a tökélyre- vagy talán kicsit annál is jobbra- fejlesztenie…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr471248261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása