A Spotify-al kapcsolatban a rengeteg pozitív véleménye mellett az utóbbi időben az egyetlen negatív kritika a közösségi funkciók hiánya volt. Az amúgy remek rendszer is elkezdett egyfajta zárt közösségként viselkedni, ami akkor, amikor a digitális zenei szolgáltatások is teljesen egyértelműen a közösségi irányba haladnak, nagyon veszélyes út (lenne).
Daniel Ek és csapata a közelmúltban alapvetően a tartalom oldali feladatokkal volt elfoglalva, ami a Spotify üzleti modelljét és sikerét nézve, önmagában is komoly feladat lehetett.
Ennek ellenére a svéd szolgáltató csapat is érezhette, hogy itt az ideje, funkciók szintjén is továbblépni, s ennek keretében jelentették meg as szoftver, új 0.1.4.3-as (tehát még mindig nem 1.0-ás!!) verzióját, amely egyértelműen elmozdítja a Spotify-t a kizárólag streaming zenei alkalmazástól, a komplett, közösségi funkciókkal is rendelkező zenei menedzsment szoftverek felé, s ezzel tulajdonképpen azonnal az iTunes fölé pozícionálva magát.
Mit tud tehát a Spotify 0.1? Egyrészt a felhasználói profilok teljes publikussá tételében, melynek segítségével a Spotify felhasználók láthatják egymás playlistjeit, aktivitásait. Természetesen. Valamire való közösségi szolgáltatáshoz méltóan, a legfontosabb oldalakon-twitter,facebook- való tartalommegosztási lehetőségek is megtalálhatóak az új verzióban., illetve a másik irányból, a Facebook account összekötésével a Spotify-t használó Facebook ismerősök updatjei is láthatóak lesznek majd.
A közösségi funkciókon felül a Spotify ezentúl már alkalmas a számítógépen levő zenei tartalmak kezelésére is. Így a saját gépünkön tárolt –jó eséllyel nem legális forrásból származó zenék- és a Spotify stream tartalmai. S a felhasználók szinte észre sem veszik és a gépük helyett már a Spotify tartalmait hallgatják. Ennek keretében az alkalmazás minden esetben megpróbálja majd a nem meghallgatható dalokat helyettesíteni ahhoz hasonlóakkal.
S végül, de nem utolsó sorban megjelentek az alapvetően eddig a web alapú zeneáruházakban megismert alapfunkciók, mint a legnépszerűbb felhasználói playlistek, playlistek megosztása más felhasználókkal, a playlistekhez tartozó vizualizáció fejlesztése.
Mindezze a Spotify felnőtt korba lépett. Éppen itt volt az ideje. Az olyan méretű piacok, mint az amerikai meghódításához ez a szintű funkcionalitás elengedhetetlenül fontos. S persze a régóta pletykált, s előbb utóbb(bár inkább utóbb) bizonyosan meg is jelenő közösségi alapú iTunes-al való vetélkedéshez is előfeltétel.