Free Music!

Itt az új Microsoft zenei szolgáltatás-az Xbox Music

2012. június 05. - Pléh Dániel

 

Közeleg az E3 kütyü videó játék expo, így a felvezetésképpen megtartott sajtóeseményen, a kiszivárgott híreknek megfelelően a Microsoft leleplezte Xbox Music névre keresztelt, a Zunet teljes mértékben kiváltó zenei szolgáltatását.
 
A rövid bemutatón kiderült, hogy a szolgáltatásban közel 30 millió dal lesz elérhető, ezzel az iTunesal abszolút összemérhető, gigantikus zenei tár áll majd a zenekedvelők rendelkezésére, a híreknek megfelelően elérhető lesz Xboxon, Windows 8 alatt valamint Windows operációs rendszert futtató telefonokon egyaránt.
 
 
A bemutató videó alapján a felület megszólalásig hasonlít a kivezetett Zune Music felületéhez, olyannyira, hogy az ott bevezetett Zune Smart DJ funkció is megmaradt. Igaz ugyanakkor, hogy a közösségi elemek- a z előzetes híreknek megfelelően- valóban lényegesen nagyobb hangsúlyt kaptak, olyannyira, hogy a szolgáltatás magját egy Facebook-szerű hírfolyam adja, zenei hírekből, megosztásokból.
 
Ennyi, nem több, amit a Microsoft elárult. A hírek szerint a szolgáltatásnak kora ősszel lesz egy formális indítása is, amikor tovább részleteket ismerhetünk majd meg a funkciókról, árazásról.
 
A kevés információ, a késleltetett indulás, mind-mind azt sugallják számunkra, hogy egy némiképpen ad-hoc lépésről van szó, melynek a hátterét illetően még sok-sok munkára van szükség Redmondban. A tét ugyanis nagy: a Microsoft nem engedheti meg magának a jelenleg roppant kiélezett piaci helyzetben, hogy még egyszer kudarcot valljon a zenei szolgáltatások terén.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr824566007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása