A digitális zenei forradalom egyik legfontosabb oka, elősegítője a fájlméretek drasztikus lecsökkentése volt. Amíg a CD-ken elérhető WAV kiterjesztésű fájlok dalonként 150-250 megabyte méretűek, addig az MP3 tömörítési technológiának köszönhetően a fájlméretek 5-8 megabyte-ra voltak csökkenthetőek, a tömörítés mértékétől függően.

A kis méretű fájlok a terjesztés szempontjából természetesen pazar megoldást kínáltak, az átlagos zenekedvelő számára érezhető minőségromlást sem okoztak, a zenészek számára ugyanakkor az online szolgáltatások elleni érvrendszer egyik legismertebb pontjává váltak a „rossz minőség” miatt.

Steve Jobs mindezt felismerte és (állítólag) az Apple elképzeléseik között szerepelt egy, az album formátumot újraélesztő audio megoldás kidolgozása és piacra vitele, a kiadókkal együttműködve, a projekt azonban, annak ellenére,hogy többször is  pletykáltak az indulásáról nem indult el élesben, és a Tim Cook- féle vezetési módszereket ismerve, nem is valószínű, hogy a közeljövőben elindulna.

A minőséget felhánytorgató zenészek csoportját évek óta Neil Young vezette, aki a háborgás mellett tenni is próbál az audiofilek igényeinek kielégítéséért. Pono néven ugyanis egy kifejezetten a high end zenekedvelők részére készített zenei szolgáltatással és hardverrel lép piacra, a tervek szerint 2013 során.

A szolgáltatás részét képezi majd egy letöltő szolgáltatás is,ahonnan magukat a  high quality audiofájlokat letölthetik a zenekedvelők és amelyhez a Sony, a Universal és a Warner Music már licenszelte tartalmait.  A meglehetősen egyszerű megjelenésű hardver képes lesz a standard, (rosszabb minőségű) Mp3 fájlok lejátszására is ugyanúgy,mint ahogy a  24 bites 192 KHz-es high end audiofájlok lejátszására is.

Mindamellett, hogy a projekt izgalmasnak tűnik, egyelőre alapvetően inkább a sikere ellen szóló érveket tudunk felsorakoztatni, mint mellette szólóakat. A zenehallgatási szokások alapvetően az iTunes, a Spotify és a Pandora és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások által domináltak. Ezek a szolgáltatások pedig alapvetően nem a kiemelkedő minőségre, sőt a streaming szolgáltatások nem is a zenék birtoklására koncentrálnak. Másrészt pedig a digitális zene sikerének legalapvetőbb feltétele, hogy a szolgáltatásoknak tömeges- több milliós –felhasználói bázissal rendelkezzenek. Így garantálható ugyanis az, hogy a tartalomtulajdonosoknak fizetendő díjak mellett maguk a szolgáltatók számára is fenntartható üzleti modellben működjenek ezek a szolgáltatások. A tömegek számára ugyanakkor nem  a  kiemelkedő minőség a legfontosabb- ez a mai mobiltelefonok mellett nem is lehetne elképzelhető- hanem sokkal inkább az ér, a hordozhatóság.   Így Neil Young jövendőbeli szolgáltatása tömegekre bizonyosan nem számíthat, ennek ellenére üde színfoltja lehet a digitális zenei palettának. Az üzleti megtérülés persze már más kérdés…