A norvég zenepiac 2012-es évét elemezve állapítottuk azt meg, hogy minden jel és adat arra mutat, hogy a streaming szolgáltatások valóban megoldást jelenthetnek a zeneipar legégetőbb problémáira.
A skandináv piac persze sok szempontból speciális- nagyon erős internetpenetráció, régóta piacon levő streaming szolgáltatások- ennek ellenére az ezen a piacon végbemenő folyamatok jó eséllyel előbb- utóbb a skandinávnál jóval nagyobb zenei piacokon is végbemehetnek majd.
A 2012-es eredményeket elemezve megjegyeztük, érdemes lesz megnézni, a tendenciát is, azaz, hogy 2012 csupán egy szerencsés,kiemelkedő év volt, vagy egyértelmű trendről beszélhetünk?
A 2013 első féléves adatit látva, kijelenthetjük, trendről van szó. A norvég zenei piac ugyanis az első fél éves adatok alapján növekedni volt képest, méghozzá nem is kevéssel, 17%-a, mai nem kevesebbet jelent, minthogy a növekedés 20012-höz képest még erősödött is! A növekedés motorja természetesen a digitális szolgáltatások voltak, melyek immáron 80%-át teszik ki a teljes norvég zeneipari bevételeknek! A digitális szegmensen belül is megfigyelhető ugyanakkor a diverzifikálódás, ugyanis az egyedi letöltések masszívan 21%-al csökkentek 2012-höz képest, miközben a streaming szolgáltatások hihetetlen ütemben, 66%-al(!!) nőttek az előző évhez képest.
Ha a másik skandináv ország, Svédország adatit is megtekintjük, nagyin hasonló adatokat láthatunk. Szomszédjához hasonlóan a svéd zenei piac is növekedett 2013 első felében és a növekedés itt is 2 számjegyű, 12%-os volt, ami ha egészen kevéssel, de elmarad a 2012-es 13.8%-os növekedéstől, de egyértelműen mutatja a svéd piacban rejlő további növekedési potenciált.
Svédországban is a növekedés motorja a digitális szegmens, azon belül is a streaming szolgáltatások, melyek gyakorlatilag a teljes digitális szegmenst alkotják ( 94%-a a digitális bevételeknek a streaming szolgáltatásokból származik) és amelyeknek a szegmens növekedése köszönhető, hiszen az egyedi letöltések a svéd piacon is erőteljes csökkenést mutattak,mutatnak.
Visszatérve eredeti felvetésünkre és arra, hogy mit mutatnak a számok két Skandináv ország esetében kirajzolódó trend egyértelműen azt mutatja, hogy a streaming szolgáltatások népszerűsége drámai mértékben nő. Tény az is, hogy érzékelhető, hogy a szolgáltatástípus az egyedi letöltéseket kanibalizálja, ugyanakkor olyan ütemben növekszik, amely az ott érzékelhető csökkenést ellensúlyozni tudja!
Nem véletlen tehát, hogy Ludvig Werner, a svéd lemezkiadói szövetség, a GFP vezetője úgy nyilatkozott, hogy „hosszú évek után, 2012 illetve 2013 eddigi adatai alapján kijelenthető, hogy a zeneipar Skandináviában az erősödés jeleit mutatja”.
Azt kijelenteni, hogy a streaming szolgáltatások meg fogják tudni oldani a zeneipar minden gondját persze még mindig korai lenne, de egyértelműen bíztatóak az adatok. Érdekes lesz megnézni, hogy az olyan maintream cégek, mint a Google, az Apple vagy éppen az Amazon piacra lépésével, hogyan alakulnak majd ugyanezek a mutatók, valamint, hogyan viselkednek a norvégnál vagy a svédnél jóval nagyobb piacok...