Free Music!

10 év után növekedésnek indult a német zenepiac

2013. szeptember 17. - Pléh Dániel

A közelmúltban több ország zeneiparának első fél éves teljesítményét górcső alá vettük. A kirajzolódó kép pedig  igen érdekes: a streaming szolgáltatások szerepe egyre kevésbé megkérdőjelezhető. A kisebb zenei piacú, de fejlett digitális kultúrával rendelkező skandináv országokban a lemezipari bevételek nagy részét már a streaming szolgáltatások adják. A világ legnagyobb és legfejlettebb zenei piacának számító észak-amerikai piacon ellenben egyelőre még csak az egyedi letöltések csökkenésén érezhető a streaming szolgáltatások népszerűségének és szerepének növekedése.

Mostani bejegyzésünk alanya az a német zenei piac, amely fejlett inkább hasonlít karakterisztikájában a tengerentúli piacokra, méretében azonban lényegesen kisebb annál. A német zenei piac az elmúlt 10 évben folyamatosan zsugorodott, a már ismert trendhez igazodva: a fizikai CD eladások csökkenését nem tudta ellensúlyozni a digitális szolgáltatások bevételeinek emelkedése. Még úgy sem, hogy  Németország rendelkezik közismerten a legszigorúbb szerzői jogi szabályozással.

Úgy tűnik a 10 éves negatív széria most végre megfordulhat, ugyanis a 2013-as első féléves adatok alapján az előz évhez képest a német zeneipari bevételek ha nagyon apró mértékben (1,5%-al) de növekedtek!

nemet_2012_2013_1.jpg

A más piacokon megismert trend itt is érvényesült: a digitális szolgáltatások  ha nem is rakétaszerűen, de növekedtek. (16%-al az előző évhez képest)  Az igaz meglepetést a fizikai eladások okozták, amely mindössze 1.5%-al csökkentek, azaz tulajdonképpen az előző évivel egyező szinten tudott maradni a fizikai CD eladás.

Mindez azért különösen fontos, mert a német zeneipar továbbra is a CD eladásoktól függ. A teljes zeneipari bevétel 67,5%-a továbbra is ebből származik, míg a teljes digitális szegmens csupán a negyedét teszi ki a zeneipari bevételeknek.

nemet_ bontva_1.jpg

A digitális szegmens is sokkal inkább tradicionális képet fest, mint például skandináviában. Az egyedi letöltések teszik ki a digitális szegmens 80%-át és továbbra is növekszik ez a szegmens, az előz évhez képest most éppen 5,3%-al. A streaming illetve egyéb streaming jellegű szolgáltatások erőteljesen növekedtek, de még így is csak 4.6%-át teszik ki a teljes német zeneipari bevételeknek.

A német zenei piac tehát két szempontból is különlegesnek számít: egyrészt az igazán nagy piacok közül egyedüliként tudott növekedni az előző év bázisához képest,másrészt pedig a egzotikus (pl. Japán ) piacokat leszámítva egyedüli piacként  a hagyományos hanghordozók szerepe nem gyengül, és ehhez társul a digitális szolgáltatások növekedése.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr885468845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása